Csak feküdtünk. Hasaltam a mellkasán, és hallgattam a szívverését. A fejemet mélyebbre fúrtam a vállába, hogy jobban átjárjon az illata. Nem tehetek róla, nem tudok betelni vele. Amikor először találkoztunk, a buszmegállóban, akkor is ez volt az első dolog, ami akkor felkeltette a figyelmem.
Megcsörrent a telefonom a farzsebemben. Legördültem Castielről, és felültem mellette.
- Halihó - emeltem a fülemhez az eddig rezgő készüléket.
- Szia Luca - süvöltött a fülembe Alexy hangja. - Van valami terved délutánra?
- Nincs ma hangulatom semmihez.
- Az nem kifogás! Megyünk moziba, és te is jössz velünk.
- Bocsi, majd máskor.
- Kitalálom, Castiellel vagy.
- Talált.
- Randiztok? - sikkantott izgatottan.
- Hát... - estem gondolkodóba. - Valami olyasmi.
- Akkor sok sikert a valami olyasmihez. Majd beszélünk!
- Majd beszélünk - ismételtem, és visszasüllyesztettem a zsebembe a mobilt.
Összefont szemöldökkel néztem a vörösre. Kérdő tekintettel felült, én pedig válaszoltam a fel nem tett kérdésre.
- Mi még nem is randiztunk.
- És szeretnél? - nézett rám félrebiccentett fejjel.
- Persze! Mondjuk elmehetnénk sétálni...
- Inkább maradj itt - vigyorgott, és kirobogott a szobából.
Végigdőltem az ágyon, és a plafonra meredtem. Így rettentően fogok unatkozni. Elővettem a szürke sporttáskámból a könyvemet. Befészkeltem magam a fotelbe, és elmerültem a A hold forró jegén* fantasztikus élményeiben.
Ajtócsapódást hallottam. Kiment volna a lakásból? Csak nem hagyott itt!
Letettem a könyvet, amikor már egy órája olvastam. Kinéztem az ablakon. Ráláttam az utcára, és a szemben lévő panelházra. Kétszer akkora volt, mint ez, és kicsi gömbtuják laktak előtte.
Azután megpillantottam valami egészen furcsát. A panel tetején egy fiú guggolt, lefelé bámulva. Fura szabású, sötétkék overallt viselt, aminek a csuklyáját az arcába húzta. Az oldalán egy kis tarisznya-féleség lógott. Majd rám pillantott, egyenesen rám. Nem láttam az arcát, csak a kapucni alól kilógó éjfekete tincseket. Felállt, és leugrott a tető pereméről.
Fogalmam se volt róla, hogy ki volt ez a fickó. Soha nem láttam még, de teljesen úgy éreztem, hogy ismerős.
- Mit bámulsz olyan nagyon? - kérdezte az öblös hang mögöttem.
Megpördültem, rávillantottam az ijedt tekintetemet. Megtámaszkodtam az ablakpárkányban, és végigtapogattam a mellkasom, meg van-e a szívem.
- Megijesztettél - fújtattam.
- Látom - vigyorog. - Most fordulj meg!
- Mi? Miért?
- Majd meglátod, csak fordulj meg!
Engedelmeskedtem neki, mire egy fekete sállal bekötötte a szememet. És utána még meg is pörgetett.
- Ha tovább pörgetsz láthatod a reggelimet - morogtam. Meglökött kicsit, motiváció gyanánt. Elindultam, és tapogatózva elbotorkáltam az ajtóig. Felrúgtam az éjjeliszekrényt, és szisszenve a fájó sípcsontomhoz kaptam.
- Na jó, ezt nézni is rossz - nevet fel valahol előttem Őnagysága.
Megfogta a kezemet, és elkezdett húzni. Átléptem egy küszöböt, megbotlottam egy másikban, Castiel felröhögött a bénaságomon. Majd megálltunk, és rám adta a kabátom, és a sálam.
- Elmegyünk itthonról? - kíváncsiskodtam.
- Titok.
Megint elindultunk, Cast becsukott egy ajtót. Azt hiszem, a bejárati ajtót, mert a csattanás visszhangzott a helységben. Kulcsokat csörgetett, és lépcsőztünk egy kicsit felfelé. Majd még egy kicsit. Felmásztunk még pár lépcsőfokot, és átléptünk egy - hangból ítélve- nagy, nyikorgós vasajtón.
Megcsapott a hűvös decemberi levegő. Heves szívverésem és a folyamatos vigyorgásom szerintem elárulta, hogy mennyire izgatott voltam. Megálltunk, a vörös megfogta a vállam, és egy ülj le! felszólítással ott hagyott.
- Levehetem a sálat? - kérdeztem, miközben letettem magam.
- Most már igen - hallatta a hangját, közelebbről, mint számítottam rá.
Kibontottam a csomót a tarkómon, és letettem a kendőt magam mellé. Fent voltunk a tetőn, és egy világosbarna-sötétbarna kockás pokrócon ültünk. Őnagysága velem szemben ült, köztünk egy pizzás doboz, egy nagy üveg kóla és két pohár kellette magát. Megkordult a gyomrom. Túl régen ettem!
És még a hó is szállingózik! Ne értsetek félre, rettentően boldog voltam, hogy valaki ilyet tett, csak értem, de... Ez annyira romantikus volt... Mint egy jól megírt, siratós lányregényben. De tényleg.
- Na? - kérdezte vigyorogva.
- Én... Én nem tudok szóhoz jutni.
- Túl giccses?
- Akkor lenne az, ha még gyertya is lenne idekint.
Nevetve felnyitotta a dobozt, és kivett egy szelet gombás-sonkás pizzát. Én is vettem egyet magamnak.
Az egész délután remekül telt. Sokat beszélgettünk, nevettünk, és persze csókolóztunk is. Egy pár vagyunk, na.
Amikor elkezdett sötétedni, összepakoltunk. Az összehajtogatott papírdobozt szorongatva indultam el a lépcső felé. Majd mégis megtorpantam. Castiel hátulról átkarolt, és belepuszilt a nyakamba. Megfordultam, és megcsókoltam.
Ráhullott az orromra egy hópihe. Felkuncogtam.
- Túl giccses? - nevetett.
- Túl giccses.
*Vavyan Fable - A hold forró jegén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése