30. Várnak rám

Szép délutánt!~
Nagyon sajnálom, tudom hogy rohadt régen (hah, alliteráció) volt fejezet, nem is mentegetőzöm, egyszerűen sehogy nem volt hangulatom leülni a gép elé, és belekezdeni. Aztán mégis sikerült, igaz majd' két hónap kellett neki, de megvan. Már elkezdtem a következőt, remélhetőleg az hamarabb kész lesz.
Addig is jó olvasást!
Nyugodtan dobáljatok meg a véleményetekkel!
<3 <3 <3


~Castiel~

Idegesen lépkedtem Lucáék mögött, a telefonomat szorongatva. Pár perce kaptam egy hívást, hogy találkozni akarnak velem, most. Oldalra pillantgattam, hátha meglátom azt a magas fickót, akivel a múltkor is beszéltem a gyorsétteremben. Azt mondta, egyre türelmetlenebbek. És őszintén, kétségbe vagyok esve. Minél hamarabb cselekednem kéne, hogy ne essen baja senkinek.
És mégis, ahogy nézem az önfeledten nevető lányt, érzem, nem leszek képes megtenni. Csak úgy átadni őt a rosszaknak. Nevethetnékem támadt. Helyzetem olyan kibaszottul abszurd, hogy alig hiszem el.
Az egyik sikátorban egy alak suhant el, és én éreztem, hogy ez lesz az. Óvatosan lemaradtam a csoporttól, és belibbentem az utcába. Először nem vettem észre , de aztán megpillantottam a fazont az egyik árnyékban. Haja zilált, sötét szeme alatt hatalmas karikák. Mögöttem két gorilla-szerű kopasz fickó jelent meg, feszülten zsebrevágott kézzel, és elállták az utcára vezető utat. 
A pasi előrébb lépett, és nem éppen baráti arckifejezéssel kezdett el magyarázni.
- Na végre! Azt hittem sose érsz ide! - mondta fojtott hangon.
- Én is örülök, hogy újra láthatom - dünnyögöm.
- Tudod te, mennyit kell szenvednem a puhányságod miatt?! - tette fel a költői kérdést. - Tudtam én, hogy nem kéne ilyen pisisekre bízni egy olyan dolgot, amin egy egész világ sorsa forog!
- Hé, higgadj le - léptem egyet hátrébb. - Mit akarsz?
Rohamos léptekkel szelte át a köztünk lévő távolságot. A nyakamhoz kapott, és a falnak lökött. Fájdalmasan levegő után kaptam, mire ujjait szorosabban fonta a nyakam köré.
- Hogy mit akarok? HOGY MIT AKAROK?! - kiáltotta. - A lányt. Minél hamarabb. Mondjuk még ma. Ha nem tudom leszállítani a kis ribit időben, a Főnök kibelez, és a saját belsőségeimmel akaszt fel a falra a képek közé! - kiabálta hisztérikusan.
Megpróbáltam megszólalni, de nem jött ki hang a torkomon. Na meg a levegőm is vészesen fogyott. Elkaptam a csuklóját, és sikerült arrébb löknöm. Amint elengedett, hörögve szívtam tele a tüdőmet levegővel. Hátrált gy lépést, és gúnyos arckifejezéssel nézte, ahogy simogattam a sajgó nyakam.
- Ne félj, lesz ennél rosszabb is, ha nem látom ma a lányt - mondta, és hátrapillantott a gorilláira, mire azok hártaarcoltak, és elindultak ki a zsákutcából. A pasi az órájára tekintett, majd hozzám fordult. - Most éjfél van. Este hétig várok. Ha nem jelensz meg a lánnyal, hogy is hívják... 
- Luca - mondtam. - Lucának hívják.
- Mindegy is, nem érdekel - sóhajtott színpadiasan. - Van jobb dolgom is, mint kölyköket hajkurászni. - Megfordult, és a gorillái után indult.
Már éppen felsóhajtottam volna, hogy elmentek, amikor egy vörös foltot láttam elsiklani mellettem, és ráugrott a fickóra. 
- Ne, ne, ne - motyogtam, és imádkoztam, hogy ne ő legyen az. De, ő volt, Luca jött, és díszes tálcán felszolgálta magát ezeknek.
Mire közelebb mentem, Luca már ellenfele hátán térdelt, a kezét hátracsavarva. Közelebb hajolt a pasihoz, és halkan megkérdezte:
- Mit akarsz tőlem?
Hátborzongatóan nyugodt és hideg volt a hangja. Sose láttam még így.
- Ó, hát te vagy az? - nevetett. - Azt nem kell tudnod.
- Dehogynem - mondta a lány, és még hátrébb feszítette a fazon karját, mire az fájdalmasan felkiáltott.
- Luca ne! - kiáltottam, de már késő volt. A két gorilla újfent megjelent, és az egyik elkapta a lányt. Hajánál fogva felemelte, mire Luca sikítva csapkodni kezdett. Odafutottam, elkaptam a fickó kezét, mire az eldobta Lucát. Egy jó nagyot behúzott nekem, amitől megtántorodtam. Az orromhoz kaptam, és fájdalmasan konstatáltam, hogy vérzik. Újra megindultam Luca felé, de ekkor egy hideg csövet éreztem a lapockáim között.
- Ne mozdulj, vagy szétlövöm a fejed! - utasított feltehetőleg a másik gorilla.
Közelebb taszigált a társához, aki Lucát tartotta sakkban. 
- Jól vagy? - kérdeztem halkan. Egy mérges pillantást vetett rám, majd tüntetőleg elfordította a fejét.
- Fasza. Te is jókor kezdesz hisztizni.
- Kuss legyen! - mondta a gorilla, és mélyebbre nyomta a pisztolyt a hátamban. 
- Vigyázz a lányra, Hans. Élve van rá szükségünk - lépett előrébb a pasi, a kabátját porolva. Közelebb lépett Lucához, és végigsimított az arcán. - Nem kellett volna idejönnöd, kislány.
- Ha még egyszer hozzám ér, eltöröm a karját - sziszegte dühösen Luca.
- Ó, milyen vad... - sóhajtott a férfi. - Még be sem mutatkoztam. Emett Callum vagyok, örvendek a szerencsének - villantotta ki a kifehérített fogsorát.
Luca arca döbbentet tükrözött, majd elsápadt, és mocorogni kezdett a szarvasmarha szorításában. Jobbra-balra pillantgatott, kiutat keresve. Kétségbeesetten rám pillantott, és megremegett a szája széle. Sose láttam még ennyire ijedtnek. Ma csak két új oldalát ismertem meg.
- T-te... - pillantott vissza Callumra. Remegett a hangja. - Kihoztad őt a börtönből.
Undorító vigyor terült szét a férfi pofáján, miközben kimondta a következő szavakat:
- Apád már nagyon vár téged.

29. Bulizzunk!

Sziasztooook! <3

Sulikezdés örömére meghoztam a következő részt, hátha jobb kedvre derít titeket, így szeptember 1-én. 

Részek valószínűleg ugyanúgy lesznek, mint eddig (mivel a részek eddig is csúsztak...), sőt próbálom gyakrabban is hozni, de nem ígérek semmit. Nagyon szét vagyok esve, még azt se tudom mikor hány órám lesz. :D

Na mindegy is, jó olvasást! 

Véleményetek érdekel, mint mindig! :*

Ezt nem hiszem el. Victor majdnem megcsókolt. Tőle nem számítottam erre, hiszen ő mondta, hogy neki nincs ideje kapcsolatokra. Meg amúgy is! Csak úgy ne csókolgasson egy lányt, akiről tudja, hogy barátja van! Pfff... Tisztára, mintha egy nyálas lányregényben lennék.

- Horváth kisasszony? - riasztott fel Mr. Farazie a gondolkodásból. Körbenéztem a teremben, és láttam, hogy mindenki engem figyel, ezért megköszörültem a torkom. 

- 45 - mondtam magabiztosan, mert úgy emlékeztem, matekóra van.

- Örülök, hogy eddig el tud számolni, de jelenleg történelemóra van. Remélem, lesz ideje megjelenni hétfő délután, a büntetésén.

- Büntetés? De hát csak nem figyeltem!

- Igen, csak ez már a nyolcadik alkalom. De ha tovább felesel, még egy intőt is beírhatok.

Csendben ültem végig az óra további részét. Castiel megpróbált néha beszélgetni velem, de hamar lezártam a beszélgetést. Aztán elérkezett a várva várt csengő, tehát büntetlenül kispurizhattam a teremből, a kabátommal együtt.

Nem tudom miért lettem olyan ideges. Hiszen ez csak egy büntetés! Egy órával tovább maradok bent, ennyi az egész!

Mégis, úgy éreztem, ha most valaki hozzám szól, behúzok neki. Az udvar felé vettem az irányt, remélve, hogy, ott nem találkozok senkivel. 

- Mi van, hisztikirálynő, büntit kaptál? - szólt utánam Amber, és összenevetett a barátnőivel. Meg se álltam, csak elegánsan felmutattam neki a középső ujjamat.

A suliudvarra kiérve nem láttam senkit, és fellélegezve sétáltam a tornaterem mögé. Kerestem a fal tövében egy hótól mentes foltot, és leültem. Előkotortam egy cigit, meggyújtottam, és a fogaim közé löktem. Lehunyt szemmel fújtam ki a füstöt. Ez jó, megnyugtat.

Egészségromboló életmódot folytatsz - hallottam Sasha hangját a fejemben.

- Fogd be - mondtam halkan, inkább az égen úszkáló szürke felhőknek.

Felfázol, ha télen a földön ülsz - kuncogott.

Sóhajtottam, és frusztráltan kifújtam egy újabb adag füstöt.

Bocs, tudom, hogy ideges vagy. De miért?

 - Nem tudom. Talán csak szégyellem magam. A reggel történtek miatt - suttogtam.

Tudom, mi történt. Ott voltam - mondta, és kirázott a hideg. Vajon mi mindent lát még, amit én is...? - Ne emészd magad, az nem a te hibád. Az a pasi amúgy is rohadt szexi.

- Ó, fogd már be - sóhajtottam.

Halk lépteket hallottam az egyik irányból. Kicsit oldalra fordítottam a fejemet, lássam ki az. Dia könnyű léptekkel közeledett felém. Mellém ért, és lehuppant mellém.

- Mi történt, csajszi? - nézett rám lebiggyesztett szájjal. Hirtelen hiányozni kezdett, hogy pár hete mennyit beszélgettünk, lényegtelen dolgokról.

- Egy szemét állat vagyok - nyögtem, miközben hagytam, hogy elvegye tőlem a bűzrudat, s elnyomja a hóban.

- Mi jött rád? -  nézett rám összehúzott szemöldökkel.

- Reggel lesmárolt egy pasi.

- És te hagytad neki?

- Nem.

- Akartad? 

- Nem...

- Hát akkor? Mit emészted itt magad? Csak egy sajnálatos baleset volt - kiáltotta, mire elmosolyodtam. - Legalább felrúgtad?

- Nem, majd legközelebb - nevettem el magam.

Kitört belőlünk a nevetés. Ott ültünk a hóban, és nevettünk, és egyszerűen annyira jól esett csak nevetni, hogy azt le sem tudom írni.

- Hé - törölte le Dia a nevetéstől kicsordult könnyeit. - Mennyünk el valahova ma este. Mi, a nagy csapat. Alexy, Nat, Rosa, meg a többiek. Na? Benne vagy?

- Hogy tudnám kihagyni? - kérdeztem, majd a telefonomra pillantottam. - De most ideje lenne órára menni.

¤

- Biztos menni szeretnél? - kérdezte Cast az ágyon eldőlve. Éppen a tükör előtt álltam, és próbálgattam a ruháimat. Már negyedjére öltöztem át, és most talpig feketébe pózoltam. Fekete farmer, fekete ing, és egy fekete, magassarkú csizma volt rajtam. Egy ezüst karkötővel és nyaklánccal egészítettem ki.

- Persze - válaszoltam vidáman. - Ez így milyen?

- Ugyan olyan jól áll, mint az előző három.

- Ezt most bóknak veszem - mosolyogtam, és közelebb lépkedtem hozzá. - Gyere menjünk!

- Nem akarok! - nyávogta, kétéveseket megszégyenítően.

- Ne legyél már ilyen antiszociális! Tök rég mentünk már el valahova - elkaptam a kezét, és megpróbáltam felhúzni, de ő megrántott, és ráestem. Átölelt, és nem engedett.

- Maradjunk inkább itthon - suttogta, és belepuszilt a nyakamba. Jóleső bizsergés futott végig a hátamon. Felnéztem, és kacéran pillantottam a szemébe. Megcsókoltam, és amint éreztem, hogy enged a szorításon, kicsusszantam a karjai közül. 

- Gyere! - vigyorogtam gonoszan, és felkaptam a kabátom.

- Kapok cserébe valamit? - kérdezte feltápászkodva az ágyról.

- Az majd meglátjuk - kacsintottam rá. Ő elnevette magát, és kitessékelt a lakásból.

Az utcán szokatlanul jó idő volt. Mármint decemberhez képest. Nem fújt a szél, és még a kezem se fázott, pedig kesztyű nélkül voltam. 

Azt beszéltük meg a többiekkel, hogy a suli előtti parkban találkozunk, mert az viszonylag közel van mindenkihez. Kivéve Arminékat. Ők egy kicsit messzebb laknak.

A parkban már ott volt Rosa, Nateniel és Dia. Ami egyből kiszúrta a szemem, az az, hogy Nat észrevehetően közel ült Diához. Szóvá is tettem volna, de Rosa megelőzött.

- Megjött a gerlepár! - kiáltotta vidáman, és odaszaladt hozzánk. Elkapta a két vállamat, és komoly tekintettel nézett a szemembe.  - Ugye te nem vagy férfi?

- Tudtommal nem - mondtam összezavarodva. Átnéztem a válla fölött, és kérdően Diára néztem. - Mi ütött belé?

- Előre bulizott, ivott egy kicsit - nevetett. - Már öt perce arról akar meggyőzni, hogy biztos azért nem volt még barátod a Vörösön kívül, mert titokban lóg valami a lábaid között.

Felnevettem, még Cast is elmosolyodott mellettem.

- Arról tudnék, ha nem nő lenne - vigyorgott, mire vállba bokszoltam.

A sarkon Alexyt, Armint és Kentint láttam meg befordulni. Kentin vidáman kiáltott felénk.

- Kinek van gondja a nemével? 

- Fiúk, tudtátok, hogy Luca eredetileg férfi volt? - süvített hozzájuk Rosa.

- Na ja, sötét múltam van - elengedtem Cast kezét, és közelebb mentem Natenielékhez. 

- Bocsánat, hogy megzavarom a pillanatot - bökdöstem meg Nat vállát, mire mind a ketten elvörösödve arrébb húzódtak. - Beszélhetünk?

Dia egyből felpattant, és hadonászva magyarázkodni kezdett, miszerint nem történt semmi különös. Amikor hallótávolságon kívülre került, sóhajtva lehuppantam a szöszi mellé. 

- Te is érzed? Démonok vannak a közelben - mondtam halkan.

- Igen - bólintott. - Jobb lesz elkerülni őket. Nincs kedvem összetűzésbe keveredni velük.

- Egyetértek - mosolyogtam rá.

- Mehetünk Luca? Mindenki itt van - mondta az újonnan érkezett Kim, és körbemutatott.

- Persze, menjünk! - mondtam, és már csatlakoztunk is a csapathoz.

Már húsz perce sétáltunk, és meg mindig nem tudtuk, hova megyünk. Csak bolyongtunk a városban, és röhögtünk, mindenfélén. 

Ahogy beljebb értünk a belvárosba,  úgy díszesedett a hely. A lámpaoszlopokra girlandok, és égősorok voltak tekerve. Piros és arany gömbök lógtak mindenhol. Piros ruhás álmikulások osztogattak szórólapot, vagy invitáltak éttermekbe minden harmadik sarkon. A hirdetőtáblákról boldog kisgyerekek mosolyogtak ránk, mondván: Ők mar meg kapták karácsonyra az álmaik ajándékát.

Apropó, ajándékok. Ezekkel nagyon bajban voltam. Anyuéknak festettem egy képet, Kingának vettem egy ruhát, és ennyi. Kifogytam az ötletekből.

- Mi lenne, ha elnéznénk a karácsonyi vásárba? Itt van a park mellett - szólalt meg hirtelen Viola.

- Ne már! Ott nincs wifi - morogta Armin.

- Te csak azért jöttél velünk, hogy játssz azzal az izével? - akadt ki Rosa.

- Ez nem csak egy izé! Lelke van. És szeretem - simogatta meg a fiú a telefonját.

- Fúj, Armin, menjetek szobára! - kiáltotta Alexy.

- Szerintem jó ötlet - mondta Kim.

- Szerintem is - mosolyogtam. Istenem, de hiányoztak.

A park felé vettük az irányt. Ahogy áthaladtunk a havas fák alatt, visszhangzott a nevetésünk az immár sötétkék ég alatt. Bambán mosolyogva néztem a barátaimat, ahogy lökdösték egymást, miközben sétáltak. A révületből Cast rántott ki, mikor végigsimított a karomon.

- Minden rendben? - kérdezte, mosollyal a szája sarkában.

- Persze, miért ne lenne?

- Csak mert öt perce nem szóltál semmit, csak mosolyogsz magad elé - nevetett halkan.

- Hát... Csak boldog vagyok - sóhajtottam.

- Akkor én is örülök - mondta, bár mintha a mosolyában egy cseppnyi szomorúság bujkált volna. De csak halványan.

Ahogy a park kijáratához értünk, megpillantottam a vásárt. Kis faházikó-szerű bódék sorakoztak egymás mellett. Mindegyiken színes fények villogtak, jégcsapok lógtak. Az egész helyet mézeskalács és forralt bor illata töltötte be.

- Dia, nézd! - kaptam el izgatottan a barátnőm karját, miközben egy mikulásra mutattam. - Tudod, mit kéne csinálnunk?

- Naná, hogy egy képet! - mondta, és már mentünk is az áldozat felé. A nagydarab, télapó szerkós, szakállas fazon Kis süteményeket osztogatott, és boldog karácsonyt kívánt a járókelőknek. Ahogy elköszönt tőle a kislány, aki éppen előtte állt, már ott is teremtünk szegény pasi előtt.

- Széééééééép jó östét! - kurjantotta Dia. A téltata megrettenve nézte a barátnőmet, aki még mindig vészjóslóan vigyorgott.

- Mondja kend, oszt' fényképeződni szabad-e magával? - kérdeztem tettetett tájszólással.

- P-persze - motyogta, miközben Kentin is mellénk ért, elvállalva a fényképezést.

Én jobbról, Dia balról ölelte át a bácsit, mialatt szélesen vigyorogtunk. A télapó is villantott valami mosolyfélét, én pedig reménykedtem, hogy a többiek  mögöttünk belehülyültek a képbe. Akkor lenne az igazi.

Miután elkészült a kép, megráztam a kezét, és Boldog karácsonyt! felkiáltással arrébb galoppoztunk. Szó szerint, mint a lovak.

¤

- Ránk! - kiáltotta Alexy, egy pohár forralt bort a magasba emelve. Mi is követtük, és megemeltük a műanyag poharunkat. - És arra, hogy boldogok vagyunk!

Sose ittam ezelőtt forralt bort, de annyira megízlett ez a fahéjas, szegfűszeges íz, hogy szinte karácsonyi hangulatba kerültem. Pedig nem szeretem annyira ezt az ünnepet.

Ahogy végignéztem a barátaimon, elgondolkodtam: tényleg össze lehet barátkozni ennyi emberrel, mindössze pár hónap alatt? Belegondolva, nem is igazán érdekelt. Jól éreztem magam velük, és ez a lényeg.

Becsúsztattam a mancsomat Castiel tenyerébe, mire elrejtette kezemet övével. Azt hittem nem kicsi kezem, de az övéhez képest szinte aprónak tűnt, alig látszott ki az övé alól. Felpillantottam, és rámosolyogtam. Megcsillant a szeme, és lehajolt az ajkaimhoz.

Boldog voltam.

Aztán elindultunk hazafelé.

28. Edzés és majdnem-csók

Sziasztok! ^~^

Hazaértem a nyaralásból, szóval volt egy kis időm írni. Plusz, átléptük a 10000-et, és arra szavaztatok, hogy új design legyen, így ezt is megcsináltam. Még nem az igazi, igazítgatok rajta, de remélem tetszik Nektek.

Jó olvasást, várom a véleményeket! <3

Szóval képzeljétek el, hogy mínusz tíz fok van, reggel fél hat, és kint álltok egy ház tetején egy pasival, aki kijelenti: most aztán itt edzeni fogtok. Na ja. Kezdem elmeháborodottnak érezni magam.

- Most miért nézel így? - kérdezte Victor, aki éppen a levegőben hadonászott.

- Ezt most komolyan kérdezed? Úgy nézel ki, mint egy elcseszett pantomimes. Mi az ördögöt csinálsz?

Figyelmen kívül hagyta a megjegyzésem, és tovább tapogatta a semmit.

- Mit csinálsz? - kérdeztem ismét, közelebb merészkedve hozzá.

- Keresem a bejáratot.

- Bejáratot - ismételtem.

- Aha.

Csendben figyeltem tovább a műveletet. Már éppen valami elmés megjegyzést tettem volna az épelméjűségére, amikor megakadt valamiben a keze. Azt hiszem.

Aztán  megszorított egy láthatatlan kilincset, és elforgatta. A levegő egy része kinyílt, mint egy ajtó. Ahogy álltam, beláttam a nyíláson keresztül. Egy terembe nyertem betekintést, fehér falakkal és sötétszürke padlóval. 

Leesett állat tekintettem a fiúra, aki vadul vigyorgott. Felemelte a kezét, és megütögette az arcom.

- Aranyos, hogy te még meg tudsz lepődni - mondta, majd betessékelt a terembe, és becsukta az ajtót.

A terem teljesen üres volt, csak a fal mellet volt egy kezelőpanel. A fiúra tekintettem.

- És most?

- Az erősítéssel kezdjük - felelte, miközben levette a pulcsiját. - Gyere.

A panelhez lépett, és bepötyögött pár számot. A terem közepén egy mászókához hasonló, csövekből készült építmény jelent meg, csak magasabb. Victor a mászókához lépett, és várakozóan rám nézett. 

- Mit szeretnél, mit csináljak? - sétáltam mellé.

- Mássz fel, és lógj fejjel lefelé.

- He? 

- Csak csináld - sóhajtott.

Nem értem el a csőt, ami éppen vízszintesen volt felettem, úgyhogy ugranom kellett, hogy meg tudjam fogni. Nagy nehezen sikerült beakasztanom a lábam, és lelógnom, ahogy mondta.

- Most húzd fel magad, mintha felüléseznél.

Sóhajtva tettem amit mondott. Már a harmadiknál kezdtem érezni egy kis fájdalmat a hasfalamban.

- És miért nem csinálhatok egyszerű felüléseket? - kérdeztem, miközben ismét felhúztam magam.

- Így sokkal jobban terhelődnek a has- és a hátizmok, ezáltal gyorsabb fejlődést érhetünk el - mondta összefont karokkal.

Pár perc után kezdtem nagyon fáradni, és lassulni.

- Ne használd a kezed - szólt rám, úgyhogy a tarkómra fontam a kezem. Kicsit pihentem fejjel lefelé lógva, aztán újrakezdtem.

- Mennyit kell még csinálnom? - panaszkodtam. 

- Már így is túltettél az elvárásaimon.

Rámeredtem, majd megpróbáltam lemászni. Szerencsétlenül próbálkoztam, így sikerült leesnem. Mert nem én lennék, ha nem törném össze magam. 

- Miért nem szóltál, hogy abba hagyhatom? - tápászkodtam fel a földről, és dühösen rámeredtem.

- Nem fájt?

- Mi?

- Most estél le két és fél méter magasról, ráadásul hasra. Nem fájt?

Nem válaszoltam rögtön. Így belegondolva tényleg nem fájt semmim, pedig minimum egy ficamra számítottam. 

- Azt mondják, a féldémonoknak jobb az állóképességük, erősebbek, és jobban bírják a strapát - lépett közelebb hozzám, és kutató tekintettel végigmért. - Lenyűgöző vagy, még úgy is, hogy ő nem jött elő.

- Van neve is - mondtam.

- Oh, igen? Elnevezted a lényt, aki egy szörnnyé tesz téged? - nevetett.

- Sasha nem tesz szörnnyé! - mondtam indulatosan, majd megpróbáltam megnyugodni. - Legszívesebben most megütnélek.

- Üss meg! - csillant fel a szeme.

- Nem foglak megütni.

- De gyere csak! Vagy nem mered?

- Engem ne lehet ilyen egyszerűen cukkolni - jelentettem ki, de kezdett bennem felmenni  pumpa.

- Jaj, ne csináld már! Kellyt megverted, de engem nem akarsz?

- Miért akarod ennyire, hogy megüsselek? - kérdeztem egy fokkal nyugodtabban.

- Mutatni akarok valamit - vigyorgott, majd kezdőállásba helyezkedett.

- Egyszer igazán elmondhatnád, mire készülsz - sóhajtottam, miközben levettem a pulcsimat, és a derekamra kötöttem. Nem tehettem róla, hajtott a kíváncsiság.

Megindultam felé, és meglendítettem a öklömet. Ahogy számítottam rá, félreütötte a kezemet, én pedig oldalba rúgtam. Picit kibillent az egyensúlyából, de elkapta a lábam, és a földhöz vágott. Ezt azért jobban megéreztem, mint az előbbi esést. Egy pillanatra kiszorult a tüdőmből a levegő, és fájdalom nyilallt a csuklómba. Pihenésképpen ott maradtam, a pihe-puha padlón fekve. 

- Ennyi? - hajolt fölém Victor.

- Mit akartál ezzel megmutatni? - nyögtem.

- Mutasd, hol fáj? - nyújtotta a kezét. Segített felülni, én pedig felemeltem a kezem.

- Ráestem a csuklómra.

Kihúzott a pólója alól egy nyakláncot, amit egy kis üveg alakú medál volt. Valami folyadék lötyögött benne.

- Ti mindent ilyen pici üvegekbe raktok? - kérdeztem.

- Aha. Ezek bárhol elférnek - nevetett. - Ez csak víz. De, nézd!

Kiöntötte a vizet a padlóra, és beletenyerelt. A víz halványan rezegni kezdett, majd felszaladt a kezére. Victor megfogta a kezemet, és rátekerte a vizet. A fájdalom lassan halványult, majd el is múlt.

- Azta - leheltem. - Ezt meg hogy... Várj te is egy Igéző vagy!

- Igen - mondta. - Ahogy te is. Ha kitanulod a technikáját, te is képes leszel gyógyítani.

- Lenyűgöző.

Csendben figyeltem, ahogy elveszi a kezét, és visszairányítja a vizet az üvegbe. Rátekerte a kupakot, és elrakta. Valahonnan elővarázsolt a nadrágjából egy tekercs fáslit, és rögzítette vele a csuklómat. Majd rám nézett.

- Mi az? - kérdeztem, mert elég közel hajolt az arcomhoz.

- Zöld a szemed.

- Igen, és? - értetlenkedtem. Kicsit oldalra döntötte a fejét, úgy nézett rám. Bármennyire is kezdtem kényelmetlenül érezni magam, nem tudtam elszakadni a tengerkék íriszétől.

- A zöld szeműek általában a föld bűvöléséhez értenek. De te nem.

- É-én nem tudom, mihez értek.

- A tűzhöz. Egyértelműen a tűzhöz - mondta inkább csak magának, mint nekem.

Megköszörültem a torkomat, mert már elég kínosnak véltem a szituációt. Óvatosan elfordítottam a fejem, de ő elkapta az állam, és az ajkait az enyémnek nyomta. Hála a reflexeimnek, nem csókolt meg, csak súrolta az ajkam. Mintha áram rázott volna meg, felpattantam, és az ajtó felé hátráltam. 

- Én... Te... Most mennem kell... El- vagyis le fogom késni a buszt - dadogtam zavaromban, majd kirontottam a hidegbe. Berohantam az épületbe, és az arcom vörösségét próbáltam eltüntetni, miközben robogtam lefelé a lépcsőn, mert, mint kiderült tényleg késésben voltam.

27. Mindenkinek van titka

Szép délutánt Nektek! ^~^
Meghoztam a következő rész, most hamarabb, és azt hiszem még hosszabb is lett, mint szokott. Valószínűleg azért, mert ilyen szép nyári időnk van, és most van időm írni :D
Véleményeket ugyan úgy várom, mint eddig, jót is, rosszat is. 
ÉS az előző poszthoz is még várom a kommenteket! ;)
Jó olvasást! <3

~Castiel~

Rohadt hideg tud lenni december este. Futólépésben szedtem az utcákat egymás után, a megbeszélt találkahely felé. Nem gondoltam volna, hogy ilyen későre teszi, csak remélni tudom, hogy Luca még nem ért haza.

Befordultam még egy sarkon, és megláttam a gyorséttermet. Sietve beléptem, és vacogva beálltam a sorba. Csak nem ücsöröghetek itt úgy, hogy nem rendelek semmit. Pár perccel később egy forrócsoki kíséretében ültem le az egyik eldugott asztalhoz. Idegesen doboltam az ujjaimmal az asztalon, mikor nem láttam a férfit a helységben. 

Már tíz perce ülhettem ott, mikor leült velem szemben egy férfi. Teljesen átlagos kinézetű volt: Világosbarna haj, sötétbarna szemek, nem túl magas, átlagos testfelépítésű. Fekete, hosszú kabátot viselt, sötétzöld sállal, és fehér kesztyűkkel.

- A főnök türelmetlen - mondta, miközben lassan lefejtette a kesztyűt a kezéről. 

- Még van időm - morogtam. - A határidő szilveszter. Ma még csak 11.-e van.

- Ő sajnos nem bízik meg benned, nem úgy ahogy én. Megpróbáltam beszélni vele, de sajnos nem hallgatott rám - mondta negédesen mosolyogva. -  Azt mondja, ha Szentestére nem kapja meg a lányt... Hát hogy is mondjam, arra utalt, hogy az anyádén és a nővéredén kívül még öt ember haláláért leszel felelős. Arról meg persze te is tudsz, veled mi lesz.

- Szenteste? De hát... - kezdtem volna rémülten, de félbeszakított.

- 13 nap. Igen.

Csendben figyeltem, ahogy a vigyor nem akar leolvadni az arcáról. Legszívesebben bemostam volna neki, de nem kockáztathattam. Nem ölhetnek meg embereket miattam. És igen, be kellett ismernem, hogy féltem. 13 nap nagyon kevés. Még nem tartunk ott...

- Szóval? - szakította meg a gondolatmenetemet.  - Mit gondolsz? Képes leszel rá, vagy...

- Persze. Megcsinálom.

- Remek - állt fel. - Már kezdtem azt hinni, hogy berezeltél. Akkor, ha ezt megbeszéltük, én távoznék is.

- Ennyi? - pattantam fel ingerülten. - Csak ezért rángatott ide?

- Hé, én csak a küldönc vagyok. Panaszkodni meg a főnöknél lehet - mondta, majd elgondolkodott. - Biztos lehet találni helyetted mást is...

- Ne! - kiáltottam. - Már majdnem meg van, csak még nem bízik bennem eléggé. De menni fog.

- Ez a beszéd! Csak bele ne habarodj a lányba - kacsintott mindentudó mosollyal.

Hátat fordított nekem, és kiment az étteremből. Sóhajtva huppantam vissza a boxba. A kezembe temettem az arcom. Ez nem lehet igaz. Ki kell találnom valamit. Nem adhatom át neki csak úgy, hiszen ki tudja, mire kell neki. Biztos van rá mód, hogy őt, és a családomat is megmentsem. A tehetetlenségtől szenvedve a homlokom az asztal lapjának támasztottam. Csak egy gondolat zakatolt az agyamban, mint minden nap, az elmúlt hónapban.

Nem tehetem ezt.

Meg kell védenem a családomat. És meg kell védenem Lucát is.

~Luca~

Azt hiszem elbóbiskolhattam a kanapén, mert majdnem szívinfarktust kaptam, amikor megcsörrent a telefonom.  Nem is néztem meg a kijelzőt, olyan hirtelen vettem fel a telefont.

- Castiel? - kérdeztem reménykedve.

- Pff... Majdnem - szólt a hang a telefonba.

- KI maga? - Kérdeztem. Nem tűnt ismerősnek a hangja.

- Mi az, cica, nem ismersz meg? - éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Victor?! 

- Bingó!

- El sem tudod hinni, mennyire örülök neked! Hogy vagy?

- Köszi, már jól. Mindegy is, sietek, úgyhogy gyorsan mondom. Azért hívtalak, hogy holnap reggel fél hatkor legyél fent a tetőn.

- Minek?

- Elkezdjük az edzést. De majd elmondom holnap. 

- De hát holnap péntek van.

- És?

- Suliba kell mennem.

- De csak nyolcra, nem?

- De..

- Tökéletes. Akkor pont belefér.

- Mi?! Várj, én nem...

- Akkor holnap reggel fél hat - nevetett.

- Hé, nem merd csak úgy kinyomni a telefont! - kiáltottam, de már bontotta a vonalat.

Mérgesen ledobtam a telefon magam mellé, és durcásan összefontam magam előtt a karjaimat. 

- Kész, elegem van a pasikból - morogtam. 

- Azért te sem vagy könnyű eset - hallottam Castiel hangját az előszobából. Egyből felpattantam, és odaszaladtam hozzá. Még a cipőjét vette le, de én egyből átöleltem. 

- Ennyire hiányoztam? - nevetett. Letette a cipőjét, és visszaölelt.

- Ne hülyülj. Tényleg aggódtam - morogtam a mellkasába.

Válaszul csak halkan felnevetett, és felkapott. Bevitt a szobába, és lerakott a kanapéra. Felém mászott, és megcsókolt. Aztán elhajolt tőlem, és a szürke szemeibe merültem.

- Nem kell aggódni értem. Csak Lysanderrel találkoztam - mosolygott.

- Az ezüsthajú részeges? - nevettem.

- Nem részeges, az csak egyszeri alkalom volt - vigyorgott ő is.

Végigpuszilta a nyakamat, majd a vállam felé vette az irányt. Egyik kezével mellettem támaszkodott, a másikkal a pólóm alá bújt, és végigsimított a hasamon. A hideg kezétől megborzongtam. 

- Castiel... Szerintem még várnunk kéne ezzel.

- Várni? - nézett rám lebiggyesztett szájjal.

Arckifejezésén kuncognom kellett. Csalódottan felült, és felsóhajtott.

- Ahogy szeretnéd. De ezt még behajtom rajtad - vigyorgott, mire megint felnevettem.

A fiú felállt, és kinyújtózkodott.

- Elmegyek, lezuhanyzok - mondta, és megindult a fürdőszoba felé.

Én már túl voltam a fürdésen, így inkább a hálószobába indultam. Bebújtam az ágyba, és a kezembe vettem a telefonom. Megnéztem az üzeneteimet. Egyet kaptam Alexytől, és egyet Diától. Válaszoltam nekik, és visszaraktam az éjjeliszekrényre mobilt. Az oldalamra fordultam, és a nyakamig húztam a takarót. Minél előbb el akartam aludni, hogy holnap korábban tudjak kelni. Már félálomban voltam, amikor megéreztem azokat az erős karokat a derekam körül. Befészkeltem magam, és egy pillanat múlva már aludtam is. 

Valamikor hajnalban felébredtem. Először nem tudtam, mi ébresztett fel, hiszen magamtól nem tudnék ilyenkor felkelni. Aztán rájöttem: Castiel ébresztett fel, bár a tudta nélkül. Kapkodva vette a levegőt, izzadt homlokára tapadt a haja, és egyik kezével megmarkolta és szorította a lepedőt. Nyugtatónak szánt mozdulattal végigsimítottam az arcán, mire összerezzent, és kipattantak a szemei. Gyorsan felült, és a tenyerébe temetett arccal próbálta visszaállítani a légzését. 
- Minden rendben? - kérdeztem halkan. 
- Igen. Csak... Csak egy rémálom volt - motyogta, majd rám nézett, és elmosolyodott. - Ne nézz így! Meg azt hiszem, valami komoly dolog történt.
Megkönnyebbülve sóhajtottam. Igen, ez az én Castielem.
Eldőltem az ágyon, és magamra húztam a takarót.
- Fázol? - kérdezte.

- Egy kicsit - motyogtam. 
Ő is ledőlt mellém, és magához húzott. Átölelt, és pedig a mellkasába fúrtam az arcom. Nem tudom miért, de nagyon jól esett összebújni vele. És szerintem neki se volt ellenére a dolog.
- Így már jó? - súgta a fülembe. A lehelete csiklandozta a bőrömet.
- Igen. sokkal jobb.
Az hiszem nem is kellett sok idő, hogy elnyomjon az álom. 

Kora reggel már álltam a fürdőszobában, és mérgesen sikáltam a fogaimat a fogkefémmel. Minek kell ezt most kitalálni? Nem elég nekem a saját bajom?
A tükörbe bámultam magam, és még azon is dühöngtem, hogy nem tudtam semmi tűrhetőt művelni a hajammal. Olyan volt, mintha egy nagy, szőrös macska ült volna a fejemet, amit megrázott az áram. Kétszer.
Frusztráltan sóhajtottam, majd kitrappoltam a nappaliba. Melegítő nadrág, és tornacipő volt rajtam, és még egy vastagabb pulcsit is magamra húztam. A konyhába érve csináltam magamnak egy kávét, és leültem az asztalhoz. Először a telefonomat nyomkodtam, de semmi érdekeset nem találtam az interneten, úgyhogy csak bámultam ki az ablakon. 
Innen úgy tűnt, hogy nincs olyan hideg odakint. Az út szélén egy-egy foltban volt csak hó, a többi már elolvadt. A kopasz fák búsan hajlongtak az enyhe szélben. Csak ennyit láttam. Mert rohadt sötét van reggel fél hatkor, azért!
Beraktam a bögrémet a mosogatóba, és az előszobában még megnéztem magam a tükörben, és összefogtam a hajam. Mint egy csöves. Szuper.
A lépcsőházban még elfogadható volt a hőmérséklet, de amint kilépte a tetőre, azt hittem, kiborulok. Megcsapott a szél, ami az ablakból csak barátságos szellőnek tűnt. A csontomig hatolt a hideg, és meggondoltam magam. Visszamegyek! Vissza a meleg, pihe-puha ágyikóba. Már fordultam is vissza, és markoltam meg a kilincset, de valaki hátulról elkapta a karom. 
Mérgesen néztem Victor kék szemeibe. Ő is morcosan nézett rám.
- Hova mész? - érdeklődött. 
- Vissza! Rohadt hideg van! - kiáltottam, és kirántottam a karom a szorításából.
Victor fáradtan sóhajtott egyet. Tenyerével megdörzsölte a homlokát.
- Nem itt fogunk edzeni. 
- Akkor hol? - értetlenkedtem. 
- Mindjárt meglátod - húzódott vigyorra a szája.
Így utólag átgondolva lehet, hogy mégis jobb ötlet lett volna visszafordulnom, amikor felértem a tetőre.

Update #1

Szép napot mindenkinek! ^~^

Mint tudjátok, közeledünk a 10000 megtekintés felé, na meg most voltunk 1 évesek. Tudom, nem annyira nagy szám, de arra gondoltam, csináljunk valami különlegeset. Például lehetne:

• egy különleges epizód (ti kérhetitek)
• kérdezz-felelek (akár videóban is, ha szépen mosolyogtok)
• új blog design
• ti küldtétek rész: küldhettek bármilyen képet, rajzot, vagy akár mit, én pedig kirakom ide
• + bármilyen ötlet, ami eszetekbe jut

Ne kíméljetek, várom az ötleteket odalent, a megjegyzéseknéz, vagy oldalt, a chat-dobozban! 

Puszi, Eny <3

26. Nem vagyok egyedül

Ahoy!~

Rettenetesen sajnálom hogy ismét(!) elkéstem a fejezettel. A szakmai gyakorlatomat elcseszték, szóval csak július elején fejeztem be. Nagyon nehezen jött a fejezet, többször átírtam, kitöröltem, mert nem tetszett. Meg aztán el is lustultam, mert hát nyár van, meleg van stb. Értitek :D

De végül sikerült megírnom, már itt is van!^^^

Jó olvasást, és ugyanúgy várom a kommenteket, mint eddig! <3

Ui.: Elszúrtam, lemaradtam róla, de... június 10.-én volt 1 ÉVES a blog!!!!!

Köszönök nektek minden eddigit, na meg a majd' 10000 megtekintést! ;) <3 <3 <3

Amikor felébredtem, nem nyitottam ki a szemem. Nem gondoltam semmire, nem is tudtam volna. Nem emlékeztem semmire. Teljesen üres volt a fejem. Nem tudtam, hol vagyok, nem tudtam, hogy egyáltalán élek-e. Nem tudtam, hogy fázok, vagy melegem van, hogy fáj-e valamim, vagy nem. Nem tudtam semmit. Csak az engem körülölelő sötétséget tudtam beazonosítani. De nem mertem kinyitni a szemem.

Aztán meghallottam egy hangot. Valamit ismételgetett, folyton ugyan azt mondta. Később rájöttem, hogy engem szólítgat, a nevemet ismételgeti. Hogy erre honnan jöttem rá, azóta se tudom.

Apró érzések kezdtek kibontakozni bennem. Például érzékeltem a szemhéjamon keresztül beszűrődő fényt. És félelmet is kezdtem érezni. Féltem, hogy mit fogok látni, ha végre láthatok. Nem éreztem felkészültnek magam erre. És mégis, az az ismerős, szinte már kedves hang egyre csak szólongatott, és én menni akartam.

Mégis csak kinyitottam a szemem. A hirtelen beömlő fény egy pillanatra megvakított, és ijedtemben hangosan ziháltam, és valami hideg, fémszerű anyagot markoltam meg. Rájöttem hogy fázok, mintha még a testem is vizes lett volna.

Ahogy kitisztult a kép, egy vajszínűre mázolt falat pillantottam meg. Fehér csempe szegélyezte, és egy finom arany csík futott végig raja. Kicsit arrébb nézve egy tört fehér mosdókagylót, és egy szekrényt pillantottam meg. Ez egy fürdőszoba - realizáltam meglepetten.
Valami hozzáért a vállamhoz, úgyhogy odakaptam a fejem. Egy szőke, borostyán szemű fiú térdelt mellettem. Világoskék inget viselt, az ujját könyékig feltűrte. Arca aggodalmat tükrözött, de a tekintetében egy kis megkönnyebbülés bujkált. Dermedten bámultam, fel akartam ugrani félig fekvő testhelyzetemből, mégse tettem. Tudtam, hogy ismerem, de nem tudtam, mi a neve. Bíztam benne.
- Hála az égnek - törte meg végül a csendet. - Nem úgy tűnt, hogy fel fogsz ébredni.
Összehúztam a szemöldököm. Tisztában voltam vele, hogy nem emlékszek sok mindenre, de a neve itt volt a nyelvem hegyén.
- Mennyire emlékszel? Elég durva dolgok mehettek végbe a fejedben...
- Nataniel - mondtam felbuzdulva. Boldogan vettem tudomásul, hogy tudok a nevéhez csatolni pár emléket. Elvigyorodtam. - Inkább mond el, hol vagyunk, mert elég ramatyul érzem magam.
- Ramatyul?
- Széthasad a fejem, nem túl sok mindenre emlékszek, és fázok.
- Emlékszel mi történt? - kérdezte, mire csak megráztam a fejem.
- Követtél a sulitól, egy sikátorban elintéztünk pár démont, te pedig felgyújtottál egyet. Majd elájultál, és belázasodtál. Gondoltam nem hagylak kint az utcán, így elhoztalak a házunkba. Szóval konkrétan nálunk vagy, konkrétabban a fürdőkádban fekszel.
Lepillantottam, és tényleg a kádban feküdtem. Tiszta logikus. Nem, mégsem.
- Miért fekszem a fürdőkádban? - kérdeztem végképp összezavarodva. 
- Hát... - kezdte elvörösödve. É n meg kezdtem kétségbe esni. - Valahogy próbáltam levinni a lázad... Hideg vizes ronggyal  - mondta, és egy ideges nevetést hallatott.
Felültem, és megszemléltem magam.A felsőm szegélye és a hajam vizes volt. A bakancsom, és a pulcsim nem volt rajtam, ezen kívül ugyan abban a ruhában voltam, mint reggel. Megint megörültem, hogy erre is emlékszek. 
- Tudod... - mondta Nat, mire odafordultam. - Az emlékeid egy fél órán belül teljesen visszatérnek.
Lassan bólintottam. Nateniel zavartan vakargatta a tarkóját, és kerülte a tekintetemet.
- Köszönöm - mondtam, és hálásan rápillantottam.

Egy órával később az ágya szélén ültem törökülésben, és már egy száraz, fehér póló volt rajtam, amit Natenieltől kaptam.
Éppen próbáltam feldolgozni az imént hallott információkat. Nat velem szemben ült egy gurulós széken, összefont karokkal.
- Szóval, azt mondod, hogy egy démon él a fejemben, aki a születésemnél megszállt, és azóta nem tud elszabadulni.
- Igen - bólintott.
- És nemrég berántott a saját fejembe, és az agyamban dumáltunk, de a testem nem bírta, így belázasodtam.
Megint bólintott.
- Hát, jó. Csak azt mond meg nekem, hogy hogy a francba gyújtottam fel az árnyat?!
Nagyot sóhajtott. Tenyerével megdörzsölte a homlokát.
- Akkor elmondom még egyszer. Van egy különleges réteg, az úgy nevezett Igézők. Ők a nemesebb emberek különcei, valahol szétszórva élnek a világon. Ők, ti, a felső rétegből származók, képesek vagytok irányítani az egyik elemet a négy közül. 
A kezembe temettem az arcom. Zsongott a fejem a sok infótól.
- Az agyam nem képes befogadni ennyi információt - nyögtem.
- Lesz ez még rosszabb is - mosolygott rám a fiú.
Egy ideig csendben ültünk egymással szemben. Aztán megfogalmazódott bennem egy kérdés, ami azóta foglalkoztatott, mióta elkezdtünk beszélgetni.
- És mondd... Te ezt honnan tudod? Csak nem...?
- Nem, én nem vagyok Igéző.
- Akkor? - kérdeztem.
- Én is féldémon vagyok.
Csend telepedett közénk. Ha ő is... Ha neki is van démonja... Akkor nem vagyok egyedül. Izgatott lettem, hogy valakivel megbeszélhetem azt, amit amúgy senkinek nem mernék elmondani. Elmeséltem neki, hogy mennyire megijesztett, és mennyire őrültnek gondoltam magam, amikor először hallottam Sasha hangját. Hogy milyen gyorsan begyógyult a seb a kezemen, amire azt a lila lötyit adta. Meg Victorról is megéltem, meg a kesztyűről, amit adott, de elhagytam. Annyira jó érzés volt, hogy valaki meghallgat, hogy őt el is felejtettem megkérdezni.
- Bocsi - mondtam halkan. - Veled hogy történt?
- Két éve hallottam először, ahogy beszél hozzám. Én viszont nem kaptam semmilyen segítséget, így végül elmondtam a szüleimnek - keserű mosolyra görbült a szája. - Ők pedig egyből őrültnek tituláltak, és pszichológushoz küldtek. Aztán egy fél év múlva megtörtént az, ami most veled: beszippantott a saját fejembe. Te még jól jártál, én két hétig voltam kómában. Senki nem tudta, mi bajom, de hál' Istennek nem tesztelgettek, vagy ilyesmi. Aztán, miután felébredtem, begyógyszereztek, és azóta is szednem kéne a szereket, hogy ne halljam őt. De pár hónapja abbahagytam. És... Igazából megkedveltem. Jó, hogy tudok néha beszélgetni vele - mondta ábrándozva, majd rám nézett, és elszégyellte magát. - Bocsánat, hogy ilyenekkel traktállak. Nem kellett volna...
- Nem, semmi baj. Én is ugyan ezt csináltam az előbb - mosolyogtam.
Felnéztem az órára, ami este hetet mutatott. Lassan felálltam, és sóhajtottam.
- Lassan mennem kéne. késő van.
Nem mondott semmit, csak felállt, és odaadta a kabátom, és a táskám, én pedig felöltözködtem, és elindultam az ajtó felé. 
- Kikísérlek - mondta a fiú.
Kimentünk a szobájából, le a lépcsőn, át a folyosón. A bejárati ajtó előtt szembefordultam vele.
 - Köszönök mindent.
- Nincs mit. Holnap találkozunk a suliban - nem nézett a szemembe, viszont egy mosoly bujkált a szája sarkában. Kinyitotta nekem az ajtót, és egy integetés kíséretében elindultam.
Viszonylag hideg volt kint. A sálamat még jobban a nyakam köré tekertem, és megszaporáztam a lépteim. Mivel már eléggé ismertem a környéket, hamar hazaértem, és megkönnyebbültem sóhajtottam, amikor beléptem a kellemes hőmérsékletű lépcsőházba. Felmentem az ötödikra, és megfogtam az ajtó kilincsét.
Legnagyobb meglepetésemre, az ajtó zárva volt.
Kikotortam a kulcsot, amit Cast adott, a zsebemből, és beléptem a lakásba. Felkapcsoltam a villanyt, és levettem a kabátom. Körbenéztem a lakásban, de a fiút nem találtam. Megnéztem az időt: nyolc óra. Idegesen pillantottam ki az ablakon.
Hol a fenében van Castiel?

Díjam

Ahoy!~

Megkaptam életem legelső blogos díját, a Liebster Blog Awardot! Nagyon szépen köszönöm, nagyon sokat jelent ez nekem! Teljesen meghatódtam itt a monitor előtt... :')

Ezt a díjat bloggerek adják bloggereknek, és annyit tesz: a legjobb blog. Nagyon szépen köszönöm még egyszer Kármen Lutamonak, az Alison történte blog írójának! <3

Van pár szabály, amit be kell tartani, ha megkapod a díja:
Írd le hogy kitől kaptad!
Írj magadról 10 dolgot!
Válaszolj 10 kérdésre!
Tegyél fel 10 kérdést!
Küldd tovább 10 embernek!

10 tény rólam:

1. Imádok rajzolni.
2. Magyarországon, egy kis faluban élek.
3. Sokan azt mondták, hogy Lucát magamról formáztam. Hát nem is tudom. :D
4. Imádom az animéket és a mangákat.
5. Kedvenc hobbim az evés, bár ez nem látszik a 177 centimen, és khm, khm, kevés kilómon.
6. Keveset tanulok itthon, elég lusta vagyok, de azért tartom a menő 3.6-os átlagot.
7. Keveset beszélek, inkább halgatom, miről beszélgetnek mások.
8. Nem nagyon értek a sportokhoz. Akkor is kapok az arcomba röplabdát/kosárlabdát/kézilabdát/teniszlabdát,  ha nem is játszok.
9. Suliban csak állatnak hívnak (vagy anyázó szivárványnak). :D
10. Újabb mániám, hogy mindent kiragasztok a falamra: papírlepkéket, a rajzaimat, random dolgokat (pl. két álarcot) . 

Kármen kérdései:
1) Miért kezdtél el blogolni?

• Igazából nem is tudom. Nagyon sok gondolat volt a fejemben, amit meg akartam osztani valakivel, szóval leírtam őket ide.

2) Sok blogot olvasol?

• Rengeteget. Csak idén 21 könyvet végeztem ki.

3) Volt már olyan, hogy abba akartad hagyni az írást?

• Bár még csak egy éve vagyok a szakmában, és ez az első blogom, sokszor volt már, hogy egyszerűen nem volt kedvem írni. Abbahagyni nem akartam, de felfüggeszteni, szüneteltetni igen. Általában ezért késnek a fejezetek. :)

4) Hova szeretnél eljutni az életed során?

• Hűűűű..... Először is Tokióba, majd Párizsba, Londonba, Milánóba, Velencébe. Na meg persze Disney Land-be. 

5) Mi a három legfontosabb dolog a számodra?

• Azt hiszem a családom, a barátaim, és a kaja.

6) Hogyan győzöd le a félelmeidet?

• Igazából még nem sikerült. Összebarátkoztunk, és együtt élünk. :)

7) Napsütés vagy eső?

• Napsütés és eső. :D

8) Mi a hobbid? (többet is írhatsz)

• Rajzolás, olvasás, animézés, barátaim idegesítése.

9) Mi az ami rettentően irritál?

• A hülye p*csák. Már bocsánat. Jujci.

10) Van több blogod is?

• Van, egy Harry Potteres fanfiction, Without Magic címmel,  de az jelenleg szünetel (nem tudom fogom-e folytatni). 

Kérdéseim:

1. Mi a kedvenc könyved?
2. Van háziállatod?
3. Mi lennél inkább: rendőr vagy cukrász?
4. Van valami, amitől rettegsz?
5. Mi volt életed legboldogabb pillanata?
6. Van valaki, akiért az életed is odaadnád?
7. Mi a kedvenc kajád?
8. Van kedvenc dalod/előadód?
9. Szereted a Marve filmeket?
10. Milyen állat lennél, ha választhatnál?

Jelöltjeim:

Vivien Németh - Impossible

Ráhel Madarász - A vörös minden árnyalata

Dorina Sitku - Vörös vagyok, de mintha szőke lennék

Kriszti01995 - Drága vöröském, miért vagy te vörös?!

Raina Banforth - Primadonna Girl

Baba Lulu - Szőke vagyok, szőkének is látszom 

Sofiaa Mikaelson - Az életem játékai

Rammie - Surreal Existence 

Szereplők

SZERKESZTÉS ALATT
Ez a rész folyamatos frissítés alatt van! Amint új szereplő jelenik meg a történetben, úgy fog frissülni a bejegyzés. :)


Horváth Luca (Lucy)

• Kor: 17 (majdnem 18)
• Hajszín: vörös
• Szemszín: zöld
• Kedvenc étel: sonkás-gombás pizza, palacsinta
• Kedvenc ital: kávé, banánturmix
• Szereti: az élénk színeket, a természetet
• Nem szereti: a bunkóságot, a sötétséget, a halételeket
• Mások szerint: kedves, vicces, bolond, de nem érdemes ujjat húzni vele, mert az arcodba tolja a talpát
• Kedvenc szín: zöld, bordó
• Hobbi: rajzolás, éneklés (ez csak titokban, a zuhany alatt)
• Egyéb: Magyarországon lakott, majd anyjával, pótapjával, és húgával Londonba költöztek. Jelenleg együtt él Castiellel.
• Kedvenc szám: Ivan & The Parazol - Take my hand                                                                                          The Grenma - Önmagad miatt

Castiel Maddox (Cast)

• Kor: 18
• Hajszín: vörös (eredetileg: fekete)
• Szemszín: szürke
• Kedvenc étel: hamburger, csoki (bármilyen)
• Kedvenc ital: forrócsoki, vodka-narancs
• Szereti: a zenét, az állatokat
• Nem szereti: ha megmondják, mit csináljon; Nathanielt
• Mások szerint: bunkó, szívdöglesztő, vadállat, idióta
• Kedvenc szín: bordó, fekete
• Hobbi: kosárlabdázás, gitározás
• Egyéb: Szülei elváltak, és van egy nővére. Jelenleg a saját lakásában él Lucával.

Dianna Roberts (Dia, D)

• Kor: 17
• Hajszín: barna
• Szemszín: kék
• Kedvenc étel: eperfagyi, ananász
• Kedvenc ital: rostos narancslé
• Szereti: a helyes pasikat, sportolni
• Nem szereti: az állatkínzást, a környezetszennyezést
• Mások szerint: kedves, jó vele bulizni, szép a hátsója
• Kedvenc szín: sárga, rózsaszín
• Hobbi: sport, azon belül foci és kézilaba
• Egyéb: London belvárosában lakik szüleivel. Testvére nincs.

Alexy Lewis

• Kor: 17
• Hajszín: kék (eredetileg: fekete)
• Szemszín: rózsaszín (eredetileg: kék)
• Kedvenc étel: pizza
• Kedvenc ital: kávé
• Szereti: pasikat bámulni a csajokkal
• Nem szereti: a szomorú filmeket, az esőt
• Mások szerint: imádnivaló, kedves, hiperaktív
• Kedvenc szín: világoskék
• Hobbi: vásárlás, zenehallgatás
• Egyéb: London belvárosában él, szüleivel és ikertestvérével, Armin Lewissel.

Victor Grinn

• Kor: 199
• Hajszín: fekete
• Szemszín: kék
• Kedvenc étel: -
• Kedvenc ital: - 
• Szereti: az egyedüllétet, a sportolni
• Nem szereti: a tömeget, ha zargatják, amikor olvas
• Mások szerint: helyes, de bunkó
• Kedvenc szín: fekete
• Hobbi: olvasás
• Egyéb: A Holtak Világában él, jelenleg Lucát edzi. Családja nincs, egy autóbalesetben halt meg.