Ahoy drágáim~
Meghoztam a következő fejezetet. Előre bocsánat, hogy ilyen rövid lett, de ha most nem fejezem be, félek túl hosszúra nyúlt volna. Próbálok sietni a következővel. :D
Addig is jó olvasást, kommenteket szívesen fogadok!
Aztán behunyta a szemét, azt hittem újra megcsókol, de nem. Elhúzódott, és felült mellettem. Arcát a tenyerébe temette, és fájdalmasan felsóhajtott.
- Ne csináld ezt - nyögte a tenyerein át.
- De hát... - tiltakoztam volna, de nem engedett szóhoz jutni.
- Szomorú vagy, és magányos. Nem engem akarsz, hanem Castielt. Ne éld ki rajtam a szexuális frusztrációdat.
Nem szóltam semmit, csak keserűen vizslattam. Beharaptam a számat, hogy ne szóljak valami baromságot.
A férfi lassan felállt, és kinyújtózott.
- Menj aludni, kölyök - mondta, és összeborzolta a hajam. Figyeltem, ahogy végigmegy a szobán, és halkan behúzza maga mögött az ajtót. A fejemre húztam a takarót, és félhangosan barmoztam magamat.
Rosszabbul éreztem magamat, mint amikor elaludtam. Egy szörnyeteg vagyok. Mégis mi bajom? Mikor ribancultam el?
És igazából nem is az fájt legjobban, hogy Victor itt érzeleg, aztán itt hagy.
Hanem az, hogy igaz, amit mondott.
Talán tényleg aludnom kellene egy kicsit.
Reggel durva fejfájással ébredtem. Nem is keltem fel rögtön, majd' félóráig mozdulatlanul feküdtem a takaró alatt, hátha elmúlik. Furcsán erőtlennek és nyomottnak éreztem magam. Mivel ennyi idő után is úgy éreztem magam, mint a mosott szar, nyöszörögve felkeltem. Kivonszoltam a porhüvelyemet a konyhába, és nekifogtam kávét főzni.
Hirtelen feltűnt, hogy rohadtul remeg a kezem. Körbelocsoltam a gépet, miközben töltöttem volna bele a vizet. Elgondolkodva néztem a remegő végtagomat. Nem emlékszem, hogy valaha történt volna ilyen.
Valahogy mégis sikerült kiviteleznem a kávéfőző beizzítását, és a kávé készülő illatával letelepedtem az egyik gólyalábú bárszékre. Lehet, hogy csak azért vagyok rosszul, mert zaklatott vagyok a tegnapiak miatt? Talán.
Erős gyanúm volt, hogy nem ez áll a háttérben.
Elhatároztam, hogy amint lesz erőm felkelni, megkeresem Victort.
Görcsbe rándult a gyomrom, ahogy a férfire gondoltam. Eszembe jutottak a hajnalban történtek, és eszméletlenül elszégyelltem magam. Nyilvánvalóan Victor érez valamit irántam, és én ezt kihasználtam, mint egy utolsó féreg. Szörnyen éreztem magam. Bocsánatot kell kérnem tőle. Már ha képes leszek a szemébe nézni.
A kávéfőző jelezte, hogy végzett a munkával, úgyhogy kitöltöttem a forró folyadékot egy bögrébe, és visszavánszorogtam a szobába. Kerestem magamnak valami emberhez méltó ruházatot. Magamra ráncigáltam egy világoskék, szakadt kantáros farmert és egy türkizkék pólót, sőt még ahhoz is volt lélekenergiám, hogy zoknit húzzak a hideg lábaimra.
Hirtelen csattanást hallottam a folyosóról, amit egy morgásféle hang kísért. Ijedten felpattantam, és az ajtó felé indultam. Fegyver gyanánt felkaptam az ajtó mellett lévő esernyőt, és kivágtam az ajtót. Azonban nem voltam felkészülve arra, ami fogadott.
Pár ajtóval az enyém mellett lévő lakás küszöbén, félig a folyosóra nyúlva egy férfi feküdt. Alatta véres volt a lábtörlő és a padló. Egy fekete, füstszerű lény támaszkodott a mellkasánál, éppen a férfi nyaka felé közeledett tátott szájjal. Mintha a szájában tűhegyes fogak csillantak volna.
Egy pillanatra haboztam, de elszántam magam, és rácsaptam a falra. Egyrészt reméltem, hogy elterelem a démon figyelmét, másrészt viszont Victort akartam figyelmeztetni.
A lény nem foglalkozott velem, fogait az eszméletlen férfi nyakába mélyesztette.
- Hé, rusnyaság! - kiáltottam ijedten, és harcra készen közelebb lépdeltem felé, esernyőmet magam elé tartva. A lény felemelte a fejét, szájáról sötét vér csöpögött.
Rémlett, hogy amikor legutóbb találkoztam egy ilyennel, felgyújtottam, Sasha segítségével. De miért nem hallom, amikor szükségem lenne rá?
Felidéztem az emléket, és próbáltam koncentrálni. Szemeim előtt megjelent az előző démon, lángok borították áttetsző testét.
Odaértem a démon mellé, aki már nem is foglalkozott velem, visszafordult áldozatához. Még menet közben meglendítettem a fegyverem, és magamban imádkozta, hogy gyulladjon ki. Összes erőmet beleadva telibe találtam a lényt az égő esernyővel. Nem repült olyan messze, mint az akciófilmekben, de sikerült lelöknöm a férfiről. Ideje sem volt meglepődni, mert rögtön utánaléptem, és szúrásra emeltem a fegyverem. Nem sikerült leböknöm, mert szétfoszlott a teste, és mögöttem újra testet öltött. Megpördültem, és hátráltam pár lépést. Meglepetésemre nem támadott meg. Csak állt és bámult rám a hatalmas, lélektelen, fehér szemeivel. Úgy tűnt, érdekesnek talált, kissé oldalra biccentett fejjel nézett.
Hallottam, ahogy kivágódik Victor ajtaja, de nem mertem levenni a démonról a szemem. Csak jeleztem a férfinak, hogy ne mozduljon.
A lény lassan közelebb lépett hozzám, már csak egy karnyújtásnyira állt tőlem. Erőse koncentráltam az égő démon emlékére, és elkaptam a lény két oldalról. Éreztem, ahogy átjár a forróság, a talpamtól indulva át a testemen, egészem a tenyeremig. A kezeim alatt kigyulladt a démon.
Éles sikolyt hallatva kapálózott, és elhátrált tőlem. Aztán szétporladt, és hamuként lehullt a földre.
Egy pillanatig még bámultam magam elé, erősen lihegtem, és próbáltam feldolgozni, mi történt. Aztán, mikor nagyjából összekaptam magam, az áldozathoz térdeltem. Hirtelen rám tört a pánik, és nem tudtam, mit tehetnék. Segélykérőn pillantottam Victorra, de ő már előttem járt, épp letérdelt mellém. Ellenőrizte, lélegzik-e a férfi.
- Szorítsd a kezedet a sebre! - utasított anélkül, hogy rám pillantott volna.
Úgy tettem, ahogy mondta, bár eléggé felkavarodott a gyomrom, ahogy megéreztem a meleg folyadékot szivárogni az ujjaim alatt.
- Nem lélegzik - mondta, majd hozzálátott az újraélesztéshez. Alig pár percen belül megérkeztek a gyógyítók, bár nekem egy évtizednek tűnt, míg ideértek.
Arrébb tereltek minket, és hordágyra rakták a férfit. Kifelé tolták az épületből az eszméletlen férfit.
- Már nem segíthetünk rajta - hallottam az egyik orvos hangját, ahogy befordultak a folyosóra.
Lerogytam a fal tövébe, és lehunytam a szemem. Mélyeket kezdtem lélegezni, hogy lenyugtassam magam, na meg hogy ne hányjam el magam. Hallottam ahogy Victor mellém telepedik, úgyhogy rásandítottam a félig nyitott szemhéjam alól. Egy törölközőt nyújtott felém, amit fogalmam sincs honnan szerzett. Mivel nem vettem el tőle, ő kezdte el letörölgetni a vért a kezemről.
- Mekkora szarban vagyunk? - kérdeztem halkan. Először nem válaszolt, de aztán fáradtan rám pillantott. Lerítt az arcáról, hogy nem aludt sokat.
- Nyakig - felelte, majd visszafordult a kezeimhez. - Elméletileg képtelenség, hogy a város falain belülre démon jusson. Nem tudom mi történt, de valószínűleg téged fognak vádolni. Eddig is féltek tőled, mert nem tudják, mennyire biztonságos az állapotod.
- Sashára gondolsz? - kérdeztem.
- Igen. Valószínűleg mindjárt ideérnek a nyomozók, és kikérdeznek minket. Amíg nincs bizonyítékuk, addig nem vihetnek be. Tehát óvatosnak kell lennünk, hogy ne is legyen alkalmuk lecsukni.
- Fasza - nyögtem, majd ismét lehunytam a szemem, és hátradöntöttem a fejem.
Nem is kérdeztem semmit, próbáltam feldolgozni, mennyire álltak szarul a dolgok. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire.
Hirtelen csattanást hallottam a folyosóról, amit egy morgásféle hang kísért. Ijedten felpattantam, és az ajtó felé indultam. Fegyver gyanánt felkaptam az ajtó mellett lévő esernyőt, és kivágtam az ajtót. Azonban nem voltam felkészülve arra, ami fogadott.
Pár ajtóval az enyém mellett lévő lakás küszöbén, félig a folyosóra nyúlva egy férfi feküdt. Alatta véres volt a lábtörlő és a padló. Egy fekete, füstszerű lény támaszkodott a mellkasánál, éppen a férfi nyaka felé közeledett tátott szájjal. Mintha a szájában tűhegyes fogak csillantak volna.
Egy pillanatra haboztam, de elszántam magam, és rácsaptam a falra. Egyrészt reméltem, hogy elterelem a démon figyelmét, másrészt viszont Victort akartam figyelmeztetni.
A lény nem foglalkozott velem, fogait az eszméletlen férfi nyakába mélyesztette.
- Hé, rusnyaság! - kiáltottam ijedten, és harcra készen közelebb lépdeltem felé, esernyőmet magam elé tartva. A lény felemelte a fejét, szájáról sötét vér csöpögött.
Rémlett, hogy amikor legutóbb találkoztam egy ilyennel, felgyújtottam, Sasha segítségével. De miért nem hallom, amikor szükségem lenne rá?
Felidéztem az emléket, és próbáltam koncentrálni. Szemeim előtt megjelent az előző démon, lángok borították áttetsző testét.
Odaértem a démon mellé, aki már nem is foglalkozott velem, visszafordult áldozatához. Még menet közben meglendítettem a fegyverem, és magamban imádkozta, hogy gyulladjon ki. Összes erőmet beleadva telibe találtam a lényt az égő esernyővel. Nem repült olyan messze, mint az akciófilmekben, de sikerült lelöknöm a férfiről. Ideje sem volt meglepődni, mert rögtön utánaléptem, és szúrásra emeltem a fegyverem. Nem sikerült leböknöm, mert szétfoszlott a teste, és mögöttem újra testet öltött. Megpördültem, és hátráltam pár lépést. Meglepetésemre nem támadott meg. Csak állt és bámult rám a hatalmas, lélektelen, fehér szemeivel. Úgy tűnt, érdekesnek talált, kissé oldalra biccentett fejjel nézett.
Hallottam, ahogy kivágódik Victor ajtaja, de nem mertem levenni a démonról a szemem. Csak jeleztem a férfinak, hogy ne mozduljon.
A lény lassan közelebb lépett hozzám, már csak egy karnyújtásnyira állt tőlem. Erőse koncentráltam az égő démon emlékére, és elkaptam a lény két oldalról. Éreztem, ahogy átjár a forróság, a talpamtól indulva át a testemen, egészem a tenyeremig. A kezeim alatt kigyulladt a démon.
Éles sikolyt hallatva kapálózott, és elhátrált tőlem. Aztán szétporladt, és hamuként lehullt a földre.
Egy pillanatig még bámultam magam elé, erősen lihegtem, és próbáltam feldolgozni, mi történt. Aztán, mikor nagyjából összekaptam magam, az áldozathoz térdeltem. Hirtelen rám tört a pánik, és nem tudtam, mit tehetnék. Segélykérőn pillantottam Victorra, de ő már előttem járt, épp letérdelt mellém. Ellenőrizte, lélegzik-e a férfi.
- Szorítsd a kezedet a sebre! - utasított anélkül, hogy rám pillantott volna.
Úgy tettem, ahogy mondta, bár eléggé felkavarodott a gyomrom, ahogy megéreztem a meleg folyadékot szivárogni az ujjaim alatt.
- Nem lélegzik - mondta, majd hozzálátott az újraélesztéshez. Alig pár percen belül megérkeztek a gyógyítók, bár nekem egy évtizednek tűnt, míg ideértek.
Arrébb tereltek minket, és hordágyra rakták a férfit. Kifelé tolták az épületből az eszméletlen férfit.
- Már nem segíthetünk rajta - hallottam az egyik orvos hangját, ahogy befordultak a folyosóra.
Lerogytam a fal tövébe, és lehunytam a szemem. Mélyeket kezdtem lélegezni, hogy lenyugtassam magam, na meg hogy ne hányjam el magam. Hallottam ahogy Victor mellém telepedik, úgyhogy rásandítottam a félig nyitott szemhéjam alól. Egy törölközőt nyújtott felém, amit fogalmam sincs honnan szerzett. Mivel nem vettem el tőle, ő kezdte el letörölgetni a vért a kezemről.
- Mekkora szarban vagyunk? - kérdeztem halkan. Először nem válaszolt, de aztán fáradtan rám pillantott. Lerítt az arcáról, hogy nem aludt sokat.
- Nyakig - felelte, majd visszafordult a kezeimhez. - Elméletileg képtelenség, hogy a város falain belülre démon jusson. Nem tudom mi történt, de valószínűleg téged fognak vádolni. Eddig is féltek tőled, mert nem tudják, mennyire biztonságos az állapotod.
- Sashára gondolsz? - kérdeztem.
- Igen. Valószínűleg mindjárt ideérnek a nyomozók, és kikérdeznek minket. Amíg nincs bizonyítékuk, addig nem vihetnek be. Tehát óvatosnak kell lennünk, hogy ne is legyen alkalmuk lecsukni.
- Fasza - nyögtem, majd ismét lehunytam a szemem, és hátradöntöttem a fejem.
Nem is kérdeztem semmit, próbáltam feldolgozni, mennyire álltak szarul a dolgok. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire.