Sziasztooook! <3
Sulikezdés örömére meghoztam a következő részt, hátha jobb kedvre derít titeket, így szeptember 1-én.
Részek valószínűleg ugyanúgy lesznek, mint eddig (mivel a részek eddig is csúsztak...), sőt próbálom gyakrabban is hozni, de nem ígérek semmit. Nagyon szét vagyok esve, még azt se tudom mikor hány órám lesz. :D
Na mindegy is, jó olvasást!
Véleményetek érdekel, mint mindig! :*
Ezt nem hiszem el. Victor majdnem megcsókolt. Tőle nem számítottam erre, hiszen ő mondta, hogy neki nincs ideje kapcsolatokra. Meg amúgy is! Csak úgy ne csókolgasson egy lányt, akiről tudja, hogy barátja van! Pfff... Tisztára, mintha egy nyálas lányregényben lennék.
- Horváth kisasszony? - riasztott fel Mr. Farazie a gondolkodásból. Körbenéztem a teremben, és láttam, hogy mindenki engem figyel, ezért megköszörültem a torkom.
- 45 - mondtam magabiztosan, mert úgy emlékeztem, matekóra van.
- Örülök, hogy eddig el tud számolni, de jelenleg történelemóra van. Remélem, lesz ideje megjelenni hétfő délután, a büntetésén.
- Büntetés? De hát csak nem figyeltem!
- Igen, csak ez már a nyolcadik alkalom. De ha tovább felesel, még egy intőt is beírhatok.
Csendben ültem végig az óra további részét. Castiel megpróbált néha beszélgetni velem, de hamar lezártam a beszélgetést. Aztán elérkezett a várva várt csengő, tehát büntetlenül kispurizhattam a teremből, a kabátommal együtt.
Nem tudom miért lettem olyan ideges. Hiszen ez csak egy büntetés! Egy órával tovább maradok bent, ennyi az egész!
Mégis, úgy éreztem, ha most valaki hozzám szól, behúzok neki. Az udvar felé vettem az irányt, remélve, hogy, ott nem találkozok senkivel.
- Mi van, hisztikirálynő, büntit kaptál? - szólt utánam Amber, és összenevetett a barátnőivel. Meg se álltam, csak elegánsan felmutattam neki a középső ujjamat.
A suliudvarra kiérve nem láttam senkit, és fellélegezve sétáltam a tornaterem mögé. Kerestem a fal tövében egy hótól mentes foltot, és leültem. Előkotortam egy cigit, meggyújtottam, és a fogaim közé löktem. Lehunyt szemmel fújtam ki a füstöt. Ez jó, megnyugtat.
Egészségromboló életmódot folytatsz - hallottam Sasha hangját a fejemben.
- Fogd be - mondtam halkan, inkább az égen úszkáló szürke felhőknek.
Felfázol, ha télen a földön ülsz - kuncogott.
Sóhajtottam, és frusztráltan kifújtam egy újabb adag füstöt.
Bocs, tudom, hogy ideges vagy. De miért?
- Nem tudom. Talán csak szégyellem magam. A reggel történtek miatt - suttogtam.
Tudom, mi történt. Ott voltam - mondta, és kirázott a hideg. Vajon mi mindent lát még, amit én is...? - Ne emészd magad, az nem a te hibád. Az a pasi amúgy is rohadt szexi.
- Ó, fogd már be - sóhajtottam.
Halk lépteket hallottam az egyik irányból. Kicsit oldalra fordítottam a fejemet, lássam ki az. Dia könnyű léptekkel közeledett felém. Mellém ért, és lehuppant mellém.
- Mi történt, csajszi? - nézett rám lebiggyesztett szájjal. Hirtelen hiányozni kezdett, hogy pár hete mennyit beszélgettünk, lényegtelen dolgokról.
- Egy szemét állat vagyok - nyögtem, miközben hagytam, hogy elvegye tőlem a bűzrudat, s elnyomja a hóban.
- Mi jött rád? - nézett rám összehúzott szemöldökkel.
- Reggel lesmárolt egy pasi.
- És te hagytad neki?
- Nem.
- Akartad?
- Nem...
- Hát akkor? Mit emészted itt magad? Csak egy sajnálatos baleset volt - kiáltotta, mire elmosolyodtam. - Legalább felrúgtad?
- Nem, majd legközelebb - nevettem el magam.
Kitört belőlünk a nevetés. Ott ültünk a hóban, és nevettünk, és egyszerűen annyira jól esett csak nevetni, hogy azt le sem tudom írni.
- Hé - törölte le Dia a nevetéstől kicsordult könnyeit. - Mennyünk el valahova ma este. Mi, a nagy csapat. Alexy, Nat, Rosa, meg a többiek. Na? Benne vagy?
- Hogy tudnám kihagyni? - kérdeztem, majd a telefonomra pillantottam. - De most ideje lenne órára menni.
¤
- Biztos menni szeretnél? - kérdezte Cast az ágyon eldőlve. Éppen a tükör előtt álltam, és próbálgattam a ruháimat. Már negyedjére öltöztem át, és most talpig feketébe pózoltam. Fekete farmer, fekete ing, és egy fekete, magassarkú csizma volt rajtam. Egy ezüst karkötővel és nyaklánccal egészítettem ki.
- Persze - válaszoltam vidáman. - Ez így milyen?
- Ugyan olyan jól áll, mint az előző három.
- Ezt most bóknak veszem - mosolyogtam, és közelebb lépkedtem hozzá. - Gyere menjünk!
- Nem akarok! - nyávogta, kétéveseket megszégyenítően.
- Ne legyél már ilyen antiszociális! Tök rég mentünk már el valahova - elkaptam a kezét, és megpróbáltam felhúzni, de ő megrántott, és ráestem. Átölelt, és nem engedett.
- Maradjunk inkább itthon - suttogta, és belepuszilt a nyakamba. Jóleső bizsergés futott végig a hátamon. Felnéztem, és kacéran pillantottam a szemébe. Megcsókoltam, és amint éreztem, hogy enged a szorításon, kicsusszantam a karjai közül.
- Gyere! - vigyorogtam gonoszan, és felkaptam a kabátom.
- Kapok cserébe valamit? - kérdezte feltápászkodva az ágyról.
- Az majd meglátjuk - kacsintottam rá. Ő elnevette magát, és kitessékelt a lakásból.
Az utcán szokatlanul jó idő volt. Mármint decemberhez képest. Nem fújt a szél, és még a kezem se fázott, pedig kesztyű nélkül voltam.
Azt beszéltük meg a többiekkel, hogy a suli előtti parkban találkozunk, mert az viszonylag közel van mindenkihez. Kivéve Arminékat. Ők egy kicsit messzebb laknak.
A parkban már ott volt Rosa, Nateniel és Dia. Ami egyből kiszúrta a szemem, az az, hogy Nat észrevehetően közel ült Diához. Szóvá is tettem volna, de Rosa megelőzött.
- Megjött a gerlepár! - kiáltotta vidáman, és odaszaladt hozzánk. Elkapta a két vállamat, és komoly tekintettel nézett a szemembe. - Ugye te nem vagy férfi?
- Tudtommal nem - mondtam összezavarodva. Átnéztem a válla fölött, és kérdően Diára néztem. - Mi ütött belé?
- Előre bulizott, ivott egy kicsit - nevetett. - Már öt perce arról akar meggyőzni, hogy biztos azért nem volt még barátod a Vörösön kívül, mert titokban lóg valami a lábaid között.
Felnevettem, még Cast is elmosolyodott mellettem.
- Arról tudnék, ha nem nő lenne - vigyorgott, mire vállba bokszoltam.
A sarkon Alexyt, Armint és Kentint láttam meg befordulni. Kentin vidáman kiáltott felénk.
- Kinek van gondja a nemével?
- Fiúk, tudtátok, hogy Luca eredetileg férfi volt? - süvített hozzájuk Rosa.
- Na ja, sötét múltam van - elengedtem Cast kezét, és közelebb mentem Natenielékhez.
- Bocsánat, hogy megzavarom a pillanatot - bökdöstem meg Nat vállát, mire mind a ketten elvörösödve arrébb húzódtak. - Beszélhetünk?
Dia egyből felpattant, és hadonászva magyarázkodni kezdett, miszerint nem történt semmi különös. Amikor hallótávolságon kívülre került, sóhajtva lehuppantam a szöszi mellé.
- Te is érzed? Démonok vannak a közelben - mondtam halkan.
- Igen - bólintott. - Jobb lesz elkerülni őket. Nincs kedvem összetűzésbe keveredni velük.
- Egyetértek - mosolyogtam rá.
- Mehetünk Luca? Mindenki itt van - mondta az újonnan érkezett Kim, és körbemutatott.
- Persze, menjünk! - mondtam, és már csatlakoztunk is a csapathoz.
Már húsz perce sétáltunk, és meg mindig nem tudtuk, hova megyünk. Csak bolyongtunk a városban, és röhögtünk, mindenfélén.
Ahogy beljebb értünk a belvárosba, úgy díszesedett a hely. A lámpaoszlopokra girlandok, és égősorok voltak tekerve. Piros és arany gömbök lógtak mindenhol. Piros ruhás álmikulások osztogattak szórólapot, vagy invitáltak éttermekbe minden harmadik sarkon. A hirdetőtáblákról boldog kisgyerekek mosolyogtak ránk, mondván: Ők mar meg kapták karácsonyra az álmaik ajándékát.
Apropó, ajándékok. Ezekkel nagyon bajban voltam. Anyuéknak festettem egy képet, Kingának vettem egy ruhát, és ennyi. Kifogytam az ötletekből.
- Mi lenne, ha elnéznénk a karácsonyi vásárba? Itt van a park mellett - szólalt meg hirtelen Viola.
- Ne már! Ott nincs wifi - morogta Armin.
- Te csak azért jöttél velünk, hogy játssz azzal az izével? - akadt ki Rosa.
- Ez nem csak egy izé! Lelke van. És szeretem - simogatta meg a fiú a telefonját.
- Fúj, Armin, menjetek szobára! - kiáltotta Alexy.
- Szerintem jó ötlet - mondta Kim.
- Szerintem is - mosolyogtam. Istenem, de hiányoztak.
A park felé vettük az irányt. Ahogy áthaladtunk a havas fák alatt, visszhangzott a nevetésünk az immár sötétkék ég alatt. Bambán mosolyogva néztem a barátaimat, ahogy lökdösték egymást, miközben sétáltak. A révületből Cast rántott ki, mikor végigsimított a karomon.
- Minden rendben? - kérdezte, mosollyal a szája sarkában.
- Persze, miért ne lenne?
- Csak mert öt perce nem szóltál semmit, csak mosolyogsz magad elé - nevetett halkan.
- Hát... Csak boldog vagyok - sóhajtottam.
- Akkor én is örülök - mondta, bár mintha a mosolyában egy cseppnyi szomorúság bujkált volna. De csak halványan.
Ahogy a park kijáratához értünk, megpillantottam a vásárt. Kis faházikó-szerű bódék sorakoztak egymás mellett. Mindegyiken színes fények villogtak, jégcsapok lógtak. Az egész helyet mézeskalács és forralt bor illata töltötte be.
- Dia, nézd! - kaptam el izgatottan a barátnőm karját, miközben egy mikulásra mutattam. - Tudod, mit kéne csinálnunk?
- Naná, hogy egy képet! - mondta, és már mentünk is az áldozat felé. A nagydarab, télapó szerkós, szakállas fazon Kis süteményeket osztogatott, és boldog karácsonyt kívánt a járókelőknek. Ahogy elköszönt tőle a kislány, aki éppen előtte állt, már ott is teremtünk szegény pasi előtt.
- Széééééééép jó östét! - kurjantotta Dia. A téltata megrettenve nézte a barátnőmet, aki még mindig vészjóslóan vigyorgott.
- Mondja kend, oszt' fényképeződni szabad-e magával? - kérdeztem tettetett tájszólással.
- P-persze - motyogta, miközben Kentin is mellénk ért, elvállalva a fényképezést.
Én jobbról, Dia balról ölelte át a bácsit, mialatt szélesen vigyorogtunk. A télapó is villantott valami mosolyfélét, én pedig reménykedtem, hogy a többiek mögöttünk belehülyültek a képbe. Akkor lenne az igazi.
Miután elkészült a kép, megráztam a kezét, és Boldog karácsonyt! felkiáltással arrébb galoppoztunk. Szó szerint, mint a lovak.
¤
- Ránk! - kiáltotta Alexy, egy pohár forralt bort a magasba emelve. Mi is követtük, és megemeltük a műanyag poharunkat. - És arra, hogy boldogok vagyunk!
Sose ittam ezelőtt forralt bort, de annyira megízlett ez a fahéjas, szegfűszeges íz, hogy szinte karácsonyi hangulatba kerültem. Pedig nem szeretem annyira ezt az ünnepet.
Ahogy végignéztem a barátaimon, elgondolkodtam: tényleg össze lehet barátkozni ennyi emberrel, mindössze pár hónap alatt? Belegondolva, nem is igazán érdekelt. Jól éreztem magam velük, és ez a lényeg.
Becsúsztattam a mancsomat Castiel tenyerébe, mire elrejtette kezemet övével. Azt hittem nem kicsi kezem, de az övéhez képest szinte aprónak tűnt, alig látszott ki az övé alól. Felpillantottam, és rámosolyogtam. Megcsillant a szeme, és lehajolt az ajkaimhoz.
Boldog voltam.
Aztán elindultunk hazafelé.