30. Várnak rám

Szép délutánt!~
Nagyon sajnálom, tudom hogy rohadt régen (hah, alliteráció) volt fejezet, nem is mentegetőzöm, egyszerűen sehogy nem volt hangulatom leülni a gép elé, és belekezdeni. Aztán mégis sikerült, igaz majd' két hónap kellett neki, de megvan. Már elkezdtem a következőt, remélhetőleg az hamarabb kész lesz.
Addig is jó olvasást!
Nyugodtan dobáljatok meg a véleményetekkel!
<3 <3 <3


~Castiel~

Idegesen lépkedtem Lucáék mögött, a telefonomat szorongatva. Pár perce kaptam egy hívást, hogy találkozni akarnak velem, most. Oldalra pillantgattam, hátha meglátom azt a magas fickót, akivel a múltkor is beszéltem a gyorsétteremben. Azt mondta, egyre türelmetlenebbek. És őszintén, kétségbe vagyok esve. Minél hamarabb cselekednem kéne, hogy ne essen baja senkinek.
És mégis, ahogy nézem az önfeledten nevető lányt, érzem, nem leszek képes megtenni. Csak úgy átadni őt a rosszaknak. Nevethetnékem támadt. Helyzetem olyan kibaszottul abszurd, hogy alig hiszem el.
Az egyik sikátorban egy alak suhant el, és én éreztem, hogy ez lesz az. Óvatosan lemaradtam a csoporttól, és belibbentem az utcába. Először nem vettem észre , de aztán megpillantottam a fazont az egyik árnyékban. Haja zilált, sötét szeme alatt hatalmas karikák. Mögöttem két gorilla-szerű kopasz fickó jelent meg, feszülten zsebrevágott kézzel, és elállták az utcára vezető utat. 
A pasi előrébb lépett, és nem éppen baráti arckifejezéssel kezdett el magyarázni.
- Na végre! Azt hittem sose érsz ide! - mondta fojtott hangon.
- Én is örülök, hogy újra láthatom - dünnyögöm.
- Tudod te, mennyit kell szenvednem a puhányságod miatt?! - tette fel a költői kérdést. - Tudtam én, hogy nem kéne ilyen pisisekre bízni egy olyan dolgot, amin egy egész világ sorsa forog!
- Hé, higgadj le - léptem egyet hátrébb. - Mit akarsz?
Rohamos léptekkel szelte át a köztünk lévő távolságot. A nyakamhoz kapott, és a falnak lökött. Fájdalmasan levegő után kaptam, mire ujjait szorosabban fonta a nyakam köré.
- Hogy mit akarok? HOGY MIT AKAROK?! - kiáltotta. - A lányt. Minél hamarabb. Mondjuk még ma. Ha nem tudom leszállítani a kis ribit időben, a Főnök kibelez, és a saját belsőségeimmel akaszt fel a falra a képek közé! - kiabálta hisztérikusan.
Megpróbáltam megszólalni, de nem jött ki hang a torkomon. Na meg a levegőm is vészesen fogyott. Elkaptam a csuklóját, és sikerült arrébb löknöm. Amint elengedett, hörögve szívtam tele a tüdőmet levegővel. Hátrált gy lépést, és gúnyos arckifejezéssel nézte, ahogy simogattam a sajgó nyakam.
- Ne félj, lesz ennél rosszabb is, ha nem látom ma a lányt - mondta, és hátrapillantott a gorilláira, mire azok hártaarcoltak, és elindultak ki a zsákutcából. A pasi az órájára tekintett, majd hozzám fordult. - Most éjfél van. Este hétig várok. Ha nem jelensz meg a lánnyal, hogy is hívják... 
- Luca - mondtam. - Lucának hívják.
- Mindegy is, nem érdekel - sóhajtott színpadiasan. - Van jobb dolgom is, mint kölyköket hajkurászni. - Megfordult, és a gorillái után indult.
Már éppen felsóhajtottam volna, hogy elmentek, amikor egy vörös foltot láttam elsiklani mellettem, és ráugrott a fickóra. 
- Ne, ne, ne - motyogtam, és imádkoztam, hogy ne ő legyen az. De, ő volt, Luca jött, és díszes tálcán felszolgálta magát ezeknek.
Mire közelebb mentem, Luca már ellenfele hátán térdelt, a kezét hátracsavarva. Közelebb hajolt a pasihoz, és halkan megkérdezte:
- Mit akarsz tőlem?
Hátborzongatóan nyugodt és hideg volt a hangja. Sose láttam még így.
- Ó, hát te vagy az? - nevetett. - Azt nem kell tudnod.
- Dehogynem - mondta a lány, és még hátrébb feszítette a fazon karját, mire az fájdalmasan felkiáltott.
- Luca ne! - kiáltottam, de már késő volt. A két gorilla újfent megjelent, és az egyik elkapta a lányt. Hajánál fogva felemelte, mire Luca sikítva csapkodni kezdett. Odafutottam, elkaptam a fickó kezét, mire az eldobta Lucát. Egy jó nagyot behúzott nekem, amitől megtántorodtam. Az orromhoz kaptam, és fájdalmasan konstatáltam, hogy vérzik. Újra megindultam Luca felé, de ekkor egy hideg csövet éreztem a lapockáim között.
- Ne mozdulj, vagy szétlövöm a fejed! - utasított feltehetőleg a másik gorilla.
Közelebb taszigált a társához, aki Lucát tartotta sakkban. 
- Jól vagy? - kérdeztem halkan. Egy mérges pillantást vetett rám, majd tüntetőleg elfordította a fejét.
- Fasza. Te is jókor kezdesz hisztizni.
- Kuss legyen! - mondta a gorilla, és mélyebbre nyomta a pisztolyt a hátamban. 
- Vigyázz a lányra, Hans. Élve van rá szükségünk - lépett előrébb a pasi, a kabátját porolva. Közelebb lépett Lucához, és végigsimított az arcán. - Nem kellett volna idejönnöd, kislány.
- Ha még egyszer hozzám ér, eltöröm a karját - sziszegte dühösen Luca.
- Ó, milyen vad... - sóhajtott a férfi. - Még be sem mutatkoztam. Emett Callum vagyok, örvendek a szerencsének - villantotta ki a kifehérített fogsorát.
Luca arca döbbentet tükrözött, majd elsápadt, és mocorogni kezdett a szarvasmarha szorításában. Jobbra-balra pillantgatott, kiutat keresve. Kétségbeesetten rám pillantott, és megremegett a szája széle. Sose láttam még ennyire ijedtnek. Ma csak két új oldalát ismertem meg.
- T-te... - pillantott vissza Callumra. Remegett a hangja. - Kihoztad őt a börtönből.
Undorító vigyor terült szét a férfi pofáján, miközben kimondta a következő szavakat:
- Apád már nagyon vár téged.