6. Add vissza!

Elmélyülten nézegette a rajzaimat, festményeimet. Egymás után pakolgatta ki a papírokat a földre. Majd megakadt a keze az egyiken. Amikor elvigyorodott már tudtam melyiken. Gyorsan kikaptam a kezéből, összegyűrtem, és a hátam mögé rejtettem. 
- Hé! - vigyorgott továbbra is. - Mutasd már!
- Nem! Már eleget nézted - felálltam és a komódomhoz hátráltam.
- Az én voltam?
- Nem! Ne ostobáskodj már, miért rajzoltalak volna le?
- Mert szerelmes vagy?
- Nem! - váltottam arcom színét pipacsvörösre.
Felállt, és közelebb lépett hozzám. Lehajolt és megcsókolt. Úgy meglepődtem, hogy észre se vettem a kezét a derekamnál. Másodpercek múlva kihúzta az ujjaim közül a papírgalacsint. Elengedte a számat, és a farzsebébe rejtette a lapot. Önelégülten vigyorgott.
- Most boldog vagy? - fontam össze a karjaimat a mellkasomon.
- Naná.
- Oké - sóhajtottam mélyet. - Szerintem menned kéne. De előbb add oda a rajzom.
- Dehogy adom, inkább kiragasztom a szobám falára.
- Add ide!
- Most dühös vagy?
- Nem. És te nem is akarsz dühösnek látni.
- Hú de félek - húzta az agyamat.
- Szia Castiel - kezdtem lökdösni a lépcső felé.
Szó nélkül lefutott a lépcsőn, és megragadta a kilincset.
- Csak hogy tudd, ezt nem kapod vissza.
- Mire gondolsz?
- A rajzodra.
- Szia Castiel!
- Jól van, megyek már - mondta, majd kilépett az ajtón.
Az ajtó előtt állt, én vele szemben fogtam a kilincset.
- Egy utolsó kérdés: eljönnél velem... - kezdte, de én rácsaptam az ajtót.
- Nem megyek veled sehova, te szemét!
Berongyoltam a nappaliba, majd leültem a földre. Törökülésbe rendeztem magam, kiegyenesítettem a hátam. Mélyen, egyenletesen kezdtem lélegezni, hogy lenyugodjak. Pár perc múlva már sokkal jobb volt. Felpillantottam a kanapéra, Castiel kabátjára. Elfelejtettem visszaadni neki. Felálltam és megfogtam a kabátot. Az illat, amit árasztott... Beletemettem az arcom. Átjárt a bódítóan fűszeres aroma. Eldobtam a dzsekit.
Bementem a fürdőszobába, és hideg vízzel megmostam az arcom.Felpillantottam a tükörbe. Az arccsontom lilulni kezdett, a szám fel volt repedve. Sóhajtottam, eszembe jutott, hogy egyszer már néztem ki így... De erre nem akartam emlékezni.

Később Diával beszéltem Skype-on. Még mindig elég ramatyul nézett ki. Karikásak voltak a szemei, Piros volt a bőre az orra körül, didergett, és érdekes orrhangon beszélt.
- Holnap valószínűleg már megyek suliba. Nem akarok kimaradni a bálból.
- Semmiből nem maradnál ki, ha még egy napot otthon lennél. Még csak kedd van.
- De ha később megyek, Nateniel még elhív valaki mást.
- Kit hívna el, rajtad kívül? 
- Nem tudom. Talán Kimet.
- Kim és Nat? Hm... Nem - nevettem.
- Akkor Iris.
- Oké, elég lesz.
- Ne nevess, ez komoly dolog! Amúgy is, te biztosan Castiellel mész.
- Gondolod elhívna azután, hogy kikosaraztam?
- Nem lehet tudni. Castiel szörnyen kiszámíthatatlan.
- Igen, én is ezt mondom...
Kopogtak az ajtón. Anya jött be a szobámba.
- Gyere, kicsi, kész a vacsora!
- Megyek, egy pillanat.
- Rendben. Ó, szia Dia! Beteg vagy? - integetett anyu a laptopba.
- Igen, de már sokkal jobban vagyok - intett vissza Dia.
- Jobbulást! - mondta, és kiment.
- Na, akkor én megyek.
- Oké, holnap találkozunk.
- Pihend ki magad - csuktam le a gépet.
Leballagtam a konyhába.
- Mi a vacsi? - huppantam le az asztalhoz.
- Paradicsomleves és palacsinta - válaszolt anya, rám se nézve.
Letette az asztal közepére a két tálat, és leült velem szembe.
- Hol van apa?
- Túlórázik.
- És Kinga?
- Mindjárt jön. Még trécsel az új fiújával a szobájában.
- Új fiúja? - vigyorodtam el.
- Igen. Elvileg van egy új srác a sulijukban, és belé van habarodva.
Szinte ekkor libbent be Kinga a konyhába.
- Szia drágám - mosolygott anyu. - És mi történt a suliban?
Kinga tömören beszámolt a 13 éve szőke kék szemű új osztálytársról, aki (szerinte) egész nap csak őt bírta nézni.
- És veled, Luca?
- Semmi különös - lökdöstem a betűtésztát a levesemben.
Anyu erre csak felhúzta az egyik szemöldökét.
- Jó. Összebalhéztam Deborahval, Castiel lecipelt a suliorvoshoz, pedig csak kicsit vérzett a szám...
- Kicsit vérzett, mi? Azért van összeragasztva, ugye?
- Ne szólj közbe, mert elfelejtem hol tartok! Szóval, a doktornő hazaküldött, Castiel hazakísért, én megmutattam neki a rajzaimat, erre ő elvitte az egyiket.
- Ez a semmi definíciója - bólintott anya.
Befejeztük a vacsit, és mindannyian eltettük magunkat holnapra. Nehezen aludtam el, valami furcsa idegesség lett úrrá rajtam. Később mégis sikerült, rémálmok közé merültem.

Luca rajza, amit Castiel kölcsönvett. Saját rajz. :)

5. A káröröm a legszebb öröm

- Mi a fene folyik itt?! - dörrent mögöttünk egy velőtrázó hang.
Odakaptam a fejemet. Deborah, kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenségem, ököllel az arcomba vágott. Majd lepattant rólam, kihúzta és leporolta magát, és felszegett fejjel elmasírozott. Felültem, és a hideg falnak vetettem a hátam. Megérintettem a számat. Egy kis seb húzódott az alsó ajkamtól. Lehunytam a szemem, és hosszan kifújtam a levegőt. Castiel guggolt mellém, megéreztem az illatát.
- Mi történt? - kérdezte.
- Csssss - csitítottam feltartott mutatóujjammal. Felálltam, elrendeztem a ruházatomat. Megköszörültem a torkom, és megszólaltam.
- Ideje lenne órára menni.
- Na nem! Elkísérlek az iskolaorvoshoz.
- Minek? Csak egy kis karcolás - tiltakoztam.
- Vérzel.
- És? - Előtúrtam a táskámból egy zsepit, és a számhoz emeltem. - Így jó?
- Nem. 
- Nem érdekel. Mindjárt csöngetnek, úgyhogy én mentem órára.
Nem válaszolt, csak felkapott a vállára, és elindult velem a folyosón jobbra.
- Hé, tegyél le! - kiabáltam és püföltem a hátát. Majd csak durcásan lógtam.
- Castiel - kezdtem, amikor feltűnt, merre megyünk.
- Castiel! - szólongattam újra.
- Asszony! Figyelj rám! - kiáltottam.
- Mi van?
- Erre bezzeg reagálsz... - nevettem. - Amúgy az orvosi szoba az emeleten van. A lépcső meg a másik irányban.
Szó nélkül megfordult, és futólépésben indult a lépcsők felé.

Az orvosi már foglalt volt. A tömzsi nő Deborah körül szaladgált. Elvigyorodtam. Deborah jobb oldalán egy lilulni látszó folt volt, nem is kicsi. A legszebb öröm a káröröm.
- Kérlek, várakozzatok kint - mosolygott a doktornő.
Kimentünk a folyosóra.
- Most komolyan kérdezem: mi történt? - nézett rám a vörös.
- Csak megvédtem magam - vontam vállat.
- Aha.
Deborah kiviharzott a gyengélkedőből. Odalépett hozzám, mutatóujjával felém böködve.
- Ha még egyszer hozzám érsz te kis... - elharapta a mondatot, amikor megpillantotta Castielt. Vettem egy nagy levegőt. 
- Ő az enyém - mondtam komolyan.
Dühtől vörös fejjel eliszkolt.
- Mi volt ez?! - akadt ki a vörös.
Szó nélkül mentem be a doktornőhöz.

Már leragasztott szájjal léptem ki a folyosóra. Kezemben az igazolás volt, hogy a doktornő hazaküldött. Castiel a falnak dőlve várt.
- Miért vártál meg?
- Nem volt kedvem órára menni.
- Aha - hagytam rá.
- Mi van a kezedbe? 
- Igazolás, hogy hazamehetek. Elvileg van egy kis agyrázkódásom.
- Hazaviszlek.
- Van tiltakozási lehetőségem?
- Nincs.
Kimentünk a suli elé. 
- Várj itt - mondta, majd eltűnt az épület mögött. 
Nem sokkal később egy nagy, piros motort tolt maga mellett. Felcsillant a szemem. 
- Ezzel viszel el? - vigyorogtam.
- Nem a helikopterrel. Ott van a sarokban.
Felém nyújtotta a bukósisakját. Nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, normális-e, hogy sisak nélkül akar utazni, de a pillantása elhallgattatott. Felvettem a sisakot, és mögé ültem.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Naná - bólintottam, kicsit talán túl izgatottan.
Beindította a járgányt, Én átkaroltam a derekát.
Hihetetlen élményben volt részem. A sebesség, a motor, és Castiel. Kitűnő párosítás.

A házunk előtt megállt. Leszálltam, levettem a sisakot.
- Bejössz? - kérdeztem.
- Valaki mennyire ragaszkodik hozzám... - vigyorgott, de azért leszállt a motorról.
Amíg letámasztotta a járgányt, addig kinyitottam az ajtót. 
A konyhába mentünk.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem.
- Nem, kösz.
- Én attól még eszek, ha nem baj - vontam vállat.
- Egész nap eszel, mégis éhes vagy? - nevetett.
- Nem is eszek egész nap.
Félrehajtott fejjel gondolkozott valamin.
- Ígértél valamit.
- A rajzaimra gondolsz,
Bólintott.
- Akkor gyere - indultam a lépcső felé.
- Most beengedsz a szobádba? - lepődött meg.
- Miért ne?
Amikor beléptünk a szobámba, a szekrényemhez mentem, kihúztam az egyik fiókot. Egy A3-as mappát vettem ki belőle. Castiel még mindig az ajtóban állt.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi, csak másmilyenre számítottam.
- Mire gondolsz?
- Hát... lányosabbra.
Elnevettem magam. Tényleg nem egy tipikus lányos szoba. Halványzöldek a falak, narancssárgák a bútorok. Az ágyam világoskék, lila ágyneművel. Az ágyam mellett feketével volt a falra festve egy kalitka, és az abból éppen szabaduló madarak.
Odaadtam neki a mappát. Ő leült a földre, én vele szemben. Elkezdte kivenni a rajzokat. Eközben eszembe jutott, hogy rajta kívül még csak Diának mutattam meg őket. Kíváncsi vagyok, neki miért is mutattam meg...

4. Deborah

Sziasztok!
Itt az új fejezet, remélem tetszeni fog. Mint eddig is, most is érdekelne a véleményetek.
Jó olvasást! :)

Istenem, hogy én mennyire utálok buszozni! Tömegnyomor volt rajta, plusz egy ellenőr le akart szállítani, mert szerinte nem érvényes a diákigazolványom. Pff...
Füstölögve szálltam le a buszról, majd a suliba egyből a mosdóba mentem. Kíváncsi voltam mennyire szakadt el a szoknyám, amit becsípett a busz ajtaja. Újra sugallnom kell anyáéknak, hogy szülinapomra igazán szeretnék egy motort. Már két éve szeretnék egyet.
A szoknyám hátsó részén alulról egy kis szakadás futott majdnem a combtövemig. Basszus.Reméltem nem olyan feltűnő.
Amint kiléptem a mosdóból, Alexy ugrott a nyakamba.
- Luca, segíts! Krízisben vagyok!
- Mi történt?
Alexyvel nagyon jó barátok vagyunk. Amikor idekerültem, Dia után ő volt az, aki odajött hozzám. Órákig tudunk beszélni akár a semmiről is. Bevallom, kicsit még tetszett is, amíg meg nem tudtam, hogy nem a lányokat szereti. Azóta csak póthugiként emleget.Az emberek furán néznek ránk, amikor ölelget-puszilgat a publikum előtt. Minket nem zavar, és ez a lényeg.
Bementünk a termünkbe, és leültünk a padomhoz.
- Figyelj, nagyon elcsesztem valamit... - motyogta.
- Alexy, mondd már!
- Oké - hatalmasat sóhajtott. - Megcsókoltam Kentint - hadarta behúzott nyakkal.
- Hogy mit csináltál? - hördültem. - Azt hittem, ezt már megbeszéltük!
- Igen, tudom. De annyira csábító volt...
- Csábító - ismételtem mosolyogva.
- Ne vigyorogj! Szörnyen érzem magam...
- Érezd is! Kentin nem érez úgy irántad, mint te iránta...
- Akkor miért nem húzódott el rögtön? Miért nem ütött meg, vagy rúgott fel, mint egy normális hetero pasi?
Megfogtam a kezét, a szemébe néztem.
- Figyelj. Értem, mit mondasz, de szerintem hagyd, hogy ő dönthessen.Ne támadd le, mert szerintem még ő maga se biztos abban, hogy melyik nemhez vonzódik.
Könnycseppek csillantak a szemében.
- Hé, ne sírj itt nekem, tudod hogy nem viselem jól - mosolyogtam, mire megölelt.
- Te vagy a legeslegtutibb póthugi a világon! - suttogta.
- Te meg a legszuperebb pótbátyó - kuncogtam.
Csöngettek, úgyhogy visszament  helyére.
Oldalra néztem, Castiel még nem volt a helyén. Kicsit féltem tőle, hogy hogy fogja bírni a kikosarazást. Igazából nem számítottam nagy drámára, sőt egyáltalán semmire nem számítottam, csak  nem tudtam, mennyire lesz bunkó.
Végszóra kinyílt az ajtó, és ő lépdelt be rajta lazán, zsebre dugott kézzel, éppen a tanár előtt. Ledobta magát mellém, komoran végigmért, majd elvigyorodott.
- Kivágottabb pólót nem találtál?
- Ne nézd, ha nem tetszik - vontam vállat.
Már válaszra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát, és előre fordult.
- November végén ideje bejelenteni valamit - kezdte a tanár.- Minden évben megrendezésre kerül a Télköszöntő Bál. Mint eddig, idén is a végzős osztály rendezi meg a bált december 5.-én, szombaton. Minden diákot várunk. Részleteket a papírokon találhattok.
Kelemen tanárnő, az osztályfőnökünk és a biosz tanárunk egyben, egy köteg papírt nyomott Iris kezébe, hogy ossza ki. Gyorsan végigszaladt a termen, ledobott elém is egy darabot. Ez állt rajta:

  

  Szeretettel várjuk a Sweat Amoris minden diákját december 5.-én, szombaton a tornateremben a Télköszöntő Bálra. A bál este 7 órakor kezdődik, és körülbelül éjfélig tart. Hozd magaddal a jókedved és a párodat!

Hűha, ebből még botrány lesz. Mármint a "hozd magaddal a párodat" részre gondolok. Titkon reméltem, hogy Castiel elhív, de igazából nem sok esélyt láttam rá. Majd  legfeljebb elmegyek Alexyvel. 

Óra után kimentem a szekrényemhez, előhalászni a tornacuccom. Becsuktam a szekrényajtót, és Deborah dühös képével találtam szembe magam. Vörös volt a feje, és úgy fújtatott, mint egy macska.

- Ha el mersz menni Castiellel a bálba, én esküszöm, hogy nem állok jót magamért! - rikkantja.

- Honnan veszed, hogy el akarok menni vele?

- Láttam hogy néztél rá, meg hogy ő hogy nézett rád. Nem lehet köztetek semmi, ő az enyém! És most állj el az utamból, különben...

- Különben mi lesz?

- Azt nem akarod tudni.

- Ó, dehogyisnem! Igazán kíváncsi vagyok.

Láttam, hogy támadásra készül, mint egy felbőszült fenevad. Teste megfeszült, majd rám vetette magát. Elsodort, rám esett. Karmolni és harapni kezdett az alkaromon. Lelöktem magamról, és felpattantam. Próbáltam nyugodt maradni. Nem akartam bevetni azokat a védekezési és támadási trükköket, amiket apum tanított. Miket nem mondok! Persze, hogy akartam, de azért mégsem tehettem ezt vele, nem igaz?

Újfent nekem rontott, ököllel akart az arcomba vágni, de a karomat feltartva kivédtem. Fellendítettem a lábam, és oldalba rúgtam. Kissé meggörnyedt, gyűlölet lobbant a szemében. Ütött, én leguggoltam előle. Ugyanezzel a mozdulattal kirúgtam alóla a lábait. Elfeküdt, de újra felállt. Nem állt biztosan a lábán, és kicsit imbolygott is,  úgyhogy hátat fordítottam neki, és elindultam a tesiterem felé. Nem számítottam rá, de hátamra ugrott, és mindketten elestünk. A hátamra fordultam, és megfogtam támadásra emelt ökleit.

- Mi a fene folyik itt?! - dörrent mögöttünk egy velőtrázó hang.

3. Ez túl gyors nekem...

"Bocs, nem tudok ma átmenni. Szakad az eső. Dia"

Még mindig a buszon ültem, amikor ezt az SMS-t kaptam.Dideregtem, vacogtam. Ázott hajamból a vállamra csöpögött a víz. Castiellel beszélgettem. Kiderítettem, hogy most költöztek ide egy nagyobb angliai városból, hogy gitározik, és hogy van egy nővére, aki már nem lakik velük.

A buszmegállóban szembefordult velem.
- Hazakísérhetlek?
- Persze - mosolyogtam.
Az eső már csillapodott, de tudtam, hogy ez még csak a kezdete volt, messziről látszottak a villámok kékes-lilás izzása. Castiel mellett sétáltam, ő épp a bandájáról mesélt,meg hogy egy énekesre van szükségük.
- Szeretsz énekelni? - poénkodott.
- Én szeretek, csak mások nem szeretik, ha én dalolok.
- Ennyire rossz? - vigyorgott.
- Naná - bólintottam. - Szerintem még az igazgatónő is jobban énekel mint én. Egyszer, még az előző iskolámban majdnem megbuktam énekből, mert nem tudtam elénekelni hiba nélkül a hol jártál, báránykámat.
- Lehet, hogy csak nem kedvelt a tanár - nevetett.
- Előfordulhat, Kiss tanárnő senkit se kedvelt.
- Engem rajzból húztak meg majdnem, tavaly. Egy pálcikaembert és egy nyomorék fát vagyok képes kisajtolni magamból.
Felnevettem.
- Én szeretek rajzolni.
- És tudsz is?
- Igen, ez megy. Mindig is kitűnő voltam rajzból, versenyeket is nyertem. Ha gondolod, mutathatok pár rajzot, egyszer.
- Természetesen érdekelne - mosolyodott el, amolyan őrjítően aranyos féloldalasan.
A házunknál megállva elszomorodtam, hogy itt kell abbahagyni a beszélgetést.
- Hát akkor itt is volnánk - sóhajtottam. - Holnap beszélünk.
Már fordultam volna az ajtó felé, amikor megfogta a  karom. Felé fordultam, az arca közeledett az enyémhez. Úristen, meg fog csókolni! - sipította a fejemben egy hang. Mire pánikba eshettem volna, addigra a számra tapasztotta a száját. Sose voltam még ennyire nyugodt és izgatott egyszerre. Majd ráeszméltem, hogy mit csinálunk. A mellkasára raktam a kezem, kissé eltoltam magamtól.
- Én... Én nem... - dadogtam elvörösödve. - Nekem ez túl gyors. Csak most ismertük meg egymást.
- Rendben - vont vállat. - Eljönnél velem egy randira szombaton?
Lesokkolt a kérdés. Engem most tényleg randira hívtak? Engem?!
- Figyelj - sóhajtottam. - Nagyon szívesen elmegyek veled, majd egyszer. Ismétlem magam: csak egy fél napja ismerjük egymást. Nekem... Kell egy kis idő, hogy feldolgozzam az... az eseményeket.
- Ahogy gondolod. Holnap találkozunk.
- Holnap. Szia.
- Szia.
Az ajtóhoz fordultam, a zsebemből elővarázsolt kulccsal matattam a zárban. A küszöbön megálltam egy percre, visszapillantottam rá. Néztem az izmos alakját, lezserül zsebre dugott kezét, vörös, vizes haját. Nem törődött az esővel. Mintha perpillanat semmi sem érdekelte volna. Kíváncsi voltam, mi járhatott a fejében.
Visszafordultam, és könnyes szemmel becsuktam az ajtót.

A szobámban, az ágyon ülve dobozos jégkrémet zabáltam. Már megfürödtem, de nem volt kedvem felöltözni, így csak fehérnemű és a kedvenc köntösöm volt rajtam. Előttem volt a laptopom, Diával beszélgette. Röviden: megvitattuk, hogy lázas-taknyos, úgyhogy nem jön holnap suliba, kibeszéltük Castielt, lehülyézett, mert visszautasítottam a randit.
Muszáj mennem, szörnyen álmos vagyok - írta.
Elköszöntem tőle, hadd pihenjen. Vicces lesz a holnap nélküle...

2. Mi van velem?

Reggel már anyuék nem voltak itthon. Az ebédem mellett egy kis cetli volt:

"Szia Drágám!

Elmentünk dolgozni, valószínűleg csak éjszaka érünk haza. Este rendelj magadnak pizzát!

Imádunk: Anyu és Apu"

Felkaptam a cetlit és a szendvicseket, bedobáltam a táskámba, és futottam a buszhoz, mert természetesen megint késésben vagyok. A buszmegállóban egy rikítóvörös hajú fiú ácsorgott. Sose láttam még ezelőtt. Hamar túlléptem a dolgon, felröppentem a buszra. Már nem volt hely leülni, szóval fejhallgatóval a fejemen ácsorogtam az ajtóban. Az a fiú mellettem ácsorgott. Megszemléltem magamnak. Rövid ujjú fekete póló volt rajta, pedig én már kabátot is vettem reggel. Sötét farmert viselt hozzá, vörös-fekete táskáját lezserül átvetette a vállán. Arcát nem tudtam végigmustrálni, mert odahulló haja nem engedett bepillantást nyerni.
Talán észrevette, hogy bámulom, talán nem, de hirtelen felém fordult. És ekkor elmélyedtem az igéző szürke szemeibe. Valami megcsillant a tekintetében, majd szinte vibrálni kezdett. Elvigyorodott, én zavartan kibámultam az ablakon, próbáltam nem elvörösödni. Éreztem magamon a tekintetét, simán végigmustrált. Valamiért tudat alatt kihúztam magam.
- Bocs, melyik megállónál kell leszállni a Sweat Amorishoz? - kérdezte.Hangjától furcsa bizsergés futott végig a gerincemen. Nézd már, gondoltam, talán egy új osztálytárs?
- Őőő..... A következő után - motyogtam, de próbáltam magabiztos maradni.
Majd egy kösz nélkül visszafordult a mobiljához. Bunkó.

Rettentően fura érzés fogott el, még sose éreztem ilyet. Megijedtem magamtól, nem tudtam mi zajlik bennem. A megállóban én ugrottam le először a buszról. Egyből odarohantam Diához, és, máig bánom, kikaptam a kezéből a cigit, és beleslukkoltam. Nem ez volt az első alkalom, ettől függetlenül Dia tátott szájjal bámult rám, majd elvette tőlem a bagót.
- Meg vagy veszve? - kiáltotta.
- Gyere, mesélek valamit - lökdöstem befelé a kapun.

Mindent elmeséltem, a fura vonzódást és a mustrát is. Gondolkodóba esve nézett a szemembe.
- Nem tudok új diák érkezéséről - közölte.
- Az enyémről tudtál?
- Nem, de az más volt.
- Miben?
- Most tényleg ezen akarsz veszekedni?
- Jó nem, igazad van.
- Szóval szerintem tetszettél annak a hapsinak - összegezte.
- Bármi előfordulhat - sóhajtottam bizonytalanul.
Amint csöngettek teljes nyugalommal,  zsebre dugott kézzel beslattyogott a terembe az a bizonyos fiú. Körbenézett, rám pillantott, majd elvigyorodott. Elindult felém. Bepánikoltam, bár kívülről nem látszott, csak hogy felvontam a szemöldököm. Aztán rájöttem: az egyetlen üres hely mellettem van. Na nem, gondoltam, ide aztán nem fog leülni! 
De ledobta magát mellém. Kétségbeesett pillantást vetettem Diára, aki csak vigyorgott rám.
- Mi a neved? - kérdezte a fiú.
- Luca. A tiéd? - próbáltam barátságos beszélgetést kezdeményezni.
- Castiel. Te vagy a lány a buszról, igaz?
- Igen.
- Tetszik a pólód. Ezt már ott ki akartam  fejezni.
Lenéztem a mellkasomra. Egy egyszerű fekete, Green Day-es póló volt rajtam.
- Kösz - rebegtem. Ő vigyorogva fordult a tanár felé, aki most nyargalt be a terembe, 10 perces késéssel.

 Hát ez a nap is remek volt! Eltűnődtem azon, hogy lehet-e rosszabb. A buszmegállóban álltam, bugyiig ázottan. Fázósan húztam összébb magamon a bőrdzsekimet. A busz eddig negyed órát késett, és szakadt az eső. Tüsszentettem. Remek, ha megfázok, legalább otthon maradhatok. Kaparni kezdett a torkom, köhögtem egyet.
- Hé, hippi! - hallottam azt a  gerincvelőig hatoló hangot magam mögül.
Villámgyorsan fordultam meg, úgy, hogy az eddig hátamra tapadt, vizes hajam belecsapódott az arcomba. Mire kihámoztam magam a hajzatom alól, már rémisztően közelről szemlélhettem Castielt.
- Kicsit eláztál - nézett végig rajtam.
- Bagoly mondja - jelentettem ki, mivel belőle se csöpögött kevesebb víz, mint belőlem.
Majd gondolkodás nélkül a hátamra terítette a kabátját. A, hozzám képest, hatalmas ruhadarab eltakarta a testem a vállamtól a combomig.
Zavartam néztem rá. 
- Vedd vissza, megfázol - mordult, mikor tiltakozni próbáltam.
- És te? 
- Túlélem - vont vállat.
Megérkezett a busz, és én még mindig heves szívveréssel szálltam fel rá.

1. Csak egy nap...

Sziasztok!Itt az első fejezet, nem haragudnék meg, ha hagynátok egy kis kommentet odalent. Jó olvasást! :*

A novemberi szél besüvített a sarkig kinyitott ablakomon. Anya gyakran ébresztett így, még a legvérmesebb hidegben is. Mint mindig, akkor is fázósan húztam magamra a takaróm.Végül csak kimásztam az ágyamból, és becsuktam az ablakot. Hajnali hat van, még kukk sötét. Még van egy órám elkészülni. Nyújtózkodva indultam el a fürdőszoba felé. Lezuhanyoztam, jó meleg vízzel. Megszárítottam a hajam, sminkeltem. Nem kell nagy dologra gondolni, csak egy kis szemceruza-szempillaspirál párosítás.
Elmentem felöltözni. Felvettem a világoszöld farmeremet egy fekete garbóval és a bordó bőrdzsekimet. Bedobáltam a könyveimet a kedvenc zöld oldaltáskámba, és leszaladtam anyához a konyhába. Ő éppen szendvicset csinált nekem ebédre.
- Jó reggelt! - köszöntem ásítozva.
- Jó reggelt - motyogta, háttal állva nekem.
- Anyu?
- Hmm? - fordult meg. Csípőjét a konyhapultnak támasztotta, karjait összefonta. Homlokán és szája szélén ragasztócsík díszelgett.
- Mi történt már megint? - kérdeztem nagyot sóhajtva.
- Hát, csak a szokásos. Egy visszafogott utcai verekedésre, illetve lövöldözésre hívtak ki minket - mondta mosolyogva, majd a kezembe nyomta a szendvicseimet és egy pohár narancslevet.
Na ja, azt még nem is említettem, hogy anyám és apám is rendőr. Saccperkábé hónaponta jönnek haza ilyen, vagy még ennél is durvább sérülésekkel.
- Figyelj, lenne egy kérdésem... - próbálkoztam.
- És mi lenne az? - nézett rám oldalra hajtott fejjel. - Várj kitalálom. Diával akarsz elmenni valahova, ugye?
- Hát, ki akartunk menni a parkba megsétáltatni Brutust.
Anyu egy hatalmasat sóhajtott.
- Hétre itthon legyél - mondta.
Odaszaladtam hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára.
-Köszi! - kiállottam, majd a táskámat felkapva az előszobába siettem. Felhúztam a kedvenc motoros-bakancsomat.
- Hétre itthon leszek - kiáltottam anyának.
- Jól van, csak menj már, mert lekésed a buszt! - nevetett, majd kiléptem az utcára.

Fél óra buszutat könnyen kibírtam. Van egy buszmegálló a Sweat Amoris közelében, Úgyhogy nem kellett sokat sétálnom. A suli előtt egy csomó diák álldogált vagy ücsörgött a padokon. És a nagyja cigizett. Köztük ücsörgött Dia is, szintúgy cigivel a szájában.
- Már megint? - kérdeztem megpöckölve a szájában a bagót.
- Jaj már, tudom hogy utálod, de nem tudnál békén hagyni ezzel? - sóhajtott.
-Jól van na. Milyen volt a hétvégéd? -váltottam témát.
- Hát, az az igazság, hogy Nat elhívott moziba - vallotta be pironkodva.
- És én erről miért nem tudtam?! - háborodtam fel.
- Na, ne izélj már! - mondta, mire mindketten felnevettünk.
- Részleteket kérek - suttogtam.
- Jó, de előbb menjünk be. Mindjárt csöngetnek - fújta ki a füstöt, és elnyomta a csikket.

- Na, és milyen volt? -kérdeztem izgatottan, immár a termünkben.
- Először is, sétáltunk egyet a parkban, majd bementünk a kedvenc kávézómba...
- Ahol azt a nagyon finom muffint árulják? 
- Igen, oda. És vett nekem és magának  egy-egy sajttortát, tudod, aminek eperzselé van a tetején. - Bólintottam. - Utána elmentünk a moziba, de már nem emlékszem mit néztünk, mert lefoglalt hogy Nateniel fogja a kezem. - Itt elsikkantottam. - Majd hazakísért, és tippelj, mi történt!
- Csak nem...?
- De! Nat megcsókolt! 
Tinilányos sikongatásunknak és ugrálásunknak a kicsapódó teremajtó vetett véget. Kentin masírozott be rajta, majd be is vágta maga után azt. Lihegve a falnak vetette a hátát, és kisöpörte verejtékező homlokából a haját. 
- Alexy? - kérdezte Dia vigyorogva.
- Naná! Már megbolondulok tőle. Nem érti meg, hogy én nem vagyok meleg - sóhajtotta.
- Neki is mondtad már? - érdeklődtem.
- Nem, mindenkinek mondtam, csak neki nem... - ironizált.
- És erre mit mondott?
- Hogy legyek biszex - fanyalgott. Hangosan felnevettünk.

Este hét előtt két perccel robbantam be a házunkba. Anyu és apu önfeledten csókolózott a nappali közepén. Hirtelen megérkezésemre ijedten rebbentek szét, mint akinek nem lenne szabad.
- Szia kicsim! Mi volt ma a suliban? - törte meg apu a kínos csendet, ami csak nekik volt kínos, én már rég immunis vagyok a szerelmi életükre.
- Képzeljétek! Dia a hétvégén randizott Nateniellel - újságoltam, egy almát felkapva az asztalról.
- Nateniel a kis szöszke DÖK-ös fiú? - kérdezte anya.
- Aha - nyammogtam.
- Ő kedves fiú - összegzett apu. - És vacsoráztál?
- Igen, Linda néni (Dia anyja) adott nekünk pizzát.
- Jól van akkor. Holnap mikor érsz haza?
- Három felé. Miért?
- Csak azért, hogy vigyél kulcsot, mert lehet, hogy még nem leszünk itthon.
- Rendben. Akkor én léptem - műásítottam.
- Oké. Jó éjszakát - nyomott apa egy puszit a homlokomra.
- Jó éjt! Repdeső bogarakat! - szaladtam fel az emeletre.

Mielőtt lefeküdtem volna, úgy tizenegy körül, még ráírtam Diára hogy holnap átjöhet, mert nem lesz itthon senki. :)