5. A káröröm a legszebb öröm

- Mi a fene folyik itt?! - dörrent mögöttünk egy velőtrázó hang.
Odakaptam a fejemet. Deborah, kihasználva a pillanatnyi figyelmetlenségem, ököllel az arcomba vágott. Majd lepattant rólam, kihúzta és leporolta magát, és felszegett fejjel elmasírozott. Felültem, és a hideg falnak vetettem a hátam. Megérintettem a számat. Egy kis seb húzódott az alsó ajkamtól. Lehunytam a szemem, és hosszan kifújtam a levegőt. Castiel guggolt mellém, megéreztem az illatát.
- Mi történt? - kérdezte.
- Csssss - csitítottam feltartott mutatóujjammal. Felálltam, elrendeztem a ruházatomat. Megköszörültem a torkom, és megszólaltam.
- Ideje lenne órára menni.
- Na nem! Elkísérlek az iskolaorvoshoz.
- Minek? Csak egy kis karcolás - tiltakoztam.
- Vérzel.
- És? - Előtúrtam a táskámból egy zsepit, és a számhoz emeltem. - Így jó?
- Nem. 
- Nem érdekel. Mindjárt csöngetnek, úgyhogy én mentem órára.
Nem válaszolt, csak felkapott a vállára, és elindult velem a folyosón jobbra.
- Hé, tegyél le! - kiabáltam és püföltem a hátát. Majd csak durcásan lógtam.
- Castiel - kezdtem, amikor feltűnt, merre megyünk.
- Castiel! - szólongattam újra.
- Asszony! Figyelj rám! - kiáltottam.
- Mi van?
- Erre bezzeg reagálsz... - nevettem. - Amúgy az orvosi szoba az emeleten van. A lépcső meg a másik irányban.
Szó nélkül megfordult, és futólépésben indult a lépcsők felé.

Az orvosi már foglalt volt. A tömzsi nő Deborah körül szaladgált. Elvigyorodtam. Deborah jobb oldalán egy lilulni látszó folt volt, nem is kicsi. A legszebb öröm a káröröm.
- Kérlek, várakozzatok kint - mosolygott a doktornő.
Kimentünk a folyosóra.
- Most komolyan kérdezem: mi történt? - nézett rám a vörös.
- Csak megvédtem magam - vontam vállat.
- Aha.
Deborah kiviharzott a gyengélkedőből. Odalépett hozzám, mutatóujjával felém böködve.
- Ha még egyszer hozzám érsz te kis... - elharapta a mondatot, amikor megpillantotta Castielt. Vettem egy nagy levegőt. 
- Ő az enyém - mondtam komolyan.
Dühtől vörös fejjel eliszkolt.
- Mi volt ez?! - akadt ki a vörös.
Szó nélkül mentem be a doktornőhöz.

Már leragasztott szájjal léptem ki a folyosóra. Kezemben az igazolás volt, hogy a doktornő hazaküldött. Castiel a falnak dőlve várt.
- Miért vártál meg?
- Nem volt kedvem órára menni.
- Aha - hagytam rá.
- Mi van a kezedbe? 
- Igazolás, hogy hazamehetek. Elvileg van egy kis agyrázkódásom.
- Hazaviszlek.
- Van tiltakozási lehetőségem?
- Nincs.
Kimentünk a suli elé. 
- Várj itt - mondta, majd eltűnt az épület mögött. 
Nem sokkal később egy nagy, piros motort tolt maga mellett. Felcsillant a szemem. 
- Ezzel viszel el? - vigyorogtam.
- Nem a helikopterrel. Ott van a sarokban.
Felém nyújtotta a bukósisakját. Nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, normális-e, hogy sisak nélkül akar utazni, de a pillantása elhallgattatott. Felvettem a sisakot, és mögé ültem.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Naná - bólintottam, kicsit talán túl izgatottan.
Beindította a járgányt, Én átkaroltam a derekát.
Hihetetlen élményben volt részem. A sebesség, a motor, és Castiel. Kitűnő párosítás.

A házunk előtt megállt. Leszálltam, levettem a sisakot.
- Bejössz? - kérdeztem.
- Valaki mennyire ragaszkodik hozzám... - vigyorgott, de azért leszállt a motorról.
Amíg letámasztotta a járgányt, addig kinyitottam az ajtót. 
A konyhába mentünk.
- Nem vagy éhes? - kérdeztem.
- Nem, kösz.
- Én attól még eszek, ha nem baj - vontam vállat.
- Egész nap eszel, mégis éhes vagy? - nevetett.
- Nem is eszek egész nap.
Félrehajtott fejjel gondolkozott valamin.
- Ígértél valamit.
- A rajzaimra gondolsz,
Bólintott.
- Akkor gyere - indultam a lépcső felé.
- Most beengedsz a szobádba? - lepődött meg.
- Miért ne?
Amikor beléptünk a szobámba, a szekrényemhez mentem, kihúztam az egyik fiókot. Egy A3-as mappát vettem ki belőle. Castiel még mindig az ajtóban állt.
- Mi az? - kérdeztem.
- Semmi, csak másmilyenre számítottam.
- Mire gondolsz?
- Hát... lányosabbra.
Elnevettem magam. Tényleg nem egy tipikus lányos szoba. Halványzöldek a falak, narancssárgák a bútorok. Az ágyam világoskék, lila ágyneművel. Az ágyam mellett feketével volt a falra festve egy kalitka, és az abból éppen szabaduló madarak.
Odaadtam neki a mappát. Ő leült a földre, én vele szemben. Elkezdte kivenni a rajzokat. Eközben eszembe jutott, hogy rajta kívül még csak Diának mutattam meg őket. Kíváncsi vagyok, neki miért is mutattam meg...