Elég régen volt új rész, amit sajnálok. Nyaralni voltunk, aztán nem volt net, szóval minden összejött. Kárpótlásul hoztam nektek egy hosszabb szösszenetet.:)
Jó olvasgatást!
- Ha még egyszer megkérdezi valaki, a bakancsomat vágom az arcába! - kiabáltam, és kirohantam a tanteremből.
Végigrobogtam a folyosón, és berontottam a lánymosdóba. Egyedül Deborah volt a wc-ben, korrektorral próbálta elfedni a monokliját. Rám nézett, kicsit megrettent (nem tudom, hogy az arckifejezésem miatt, vagy csak átlagosan tőlem), és kispurizott a budiból.
Lekuporodtam a fal tövébe. Törökülésbe ültem, kihúztam magamat. Két kezem ujjait összefűztem, az ölembe helyeztem. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Sokszor.
Mielőtt kiakadtam volna, minimum ötvenszer kérdezték meg, hogy: mi bajom? mi történt? miért vagyok sötét színű ruhában? miért nem voltam tegnap suliban? Semmi bajom, nem történt semmi. Nem is voltam sötét ruhákban. Na jó, A fekete farmer-sötétkék kötött pulcsi-fekete bakancs párosítás tényleg szokatlan volt tőlem. Tegnap elaludtam, rosszul keltem, mindenen sírva fakadtam, és anya megengedte, hogy otthon maradjak.
Tegnap is azt álmodtam. Apu újra meg akart ölni minket. Ez az emlék egyszerűen kiborított, nem tudtam rendezni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. És az hogy egymás után többször is álmodtam, egy jel. De hogy minek a jele, arról fogalmam se volt.
Léptekre lettem figyelmes, amelyek hangosodtak egy darabig, majd hirtelen elhaltak a mosdó ajtaja előtt. Mielőtt belépett volna, felpattantam a földről, és bezárkóztam az egyik fülkébe. Az illető lassan (talán kicsit hezitált, nem tudom) lépkedett beljebb.
- Hippi, itt vagy? - kérdezte.
- Menj innen Castiel, ez a női mosdó! - kiabáltam, miután beazonosítottam a hangot.
- És?
Megpróbálta kinyitni a füle ajtaját. Gyorsan kitámasztottam a lábammal, mivel az ajtó befelé nyílt.
- Min borultál ki? - hagyott fel a légterembe nyomulással.
- Szerintem ez nem a legideálisabb hely az érzelmeimről traccsolni.
- Akkor gyere ki!
- Hagyj békén!
Megszólalt a tanóra kezdetét jelző csengő. Mélyet sóhajtottam. Kénytelen leszek kimenni.
Komótosan kiballagtam, és karba tett kézzel, mogorva arckifejezéssel elsétáltam Őnagysága előtt. Utánam lépett ki a folyosóra, majd felzárkózott mellém.
- Biztos minden rendben van? - villantotta rám szürke szemeit.
- Sose mondtam, hogy minden rendben van...
Szerencsére a tanár előtt beléptünk a terembe, és ültünk le a padba. Zizgett egyet a telefonom. Diától jött egy SMS.
"Minden oké?"
Nem válaszoltam, csak szúrós tekintetemet döftem a hátába. Kaptam még egy üzenetet.
"Jó, vegyük úgy, hogy ezt nem kérdeztem meg. Eljössz velem suli után ruhát venni a bálra?"
Basszus! Teljesen elfeledkeztem a bálról.Még nincs se ruhám, se partnerem, pedig már csütörtök van. Mindegy, ma veszek ruhát, és ha nem hív el a nap folyamán senki, akkor elmegyek Alexyvel.
Bepötyögtem egy okét, és elküldtem Diának. Oldalra pillantottam, a vörösre. Mivel már bejött a tanár, rutinosan elővette a fülhallgatóját, és bedugta a fülébe. Rohadj meg, gondoltam, ha nem hívsz el, akkor elmegyek mással!
A nap többi része egész jól telt. Diával körbejártuk a város összes butikját, és felpróbáltunk egy halom ruhát és cipőt. Dia volt a könnyebb eset. Rögtön, a negyedik boltba megtalálta a ruháját. Egy vádliig érő, narancssárga, fodros, rakott szoknyás ruha, könyékhajlatig érő ujjú, tapadós, mélyen kivágott felsőrésszel. Egy egyszerű, fekete magassarkút választott hozzá.
Én már nehezebben választottam. Diát is totál lefárasztottam, mire megtaláltuk a ruhámat. Először mindenképpen valami zöldet akartam, mert az megy a hajam színéhez. Végül mégis egy tengerészkék-fehér csíkos ruhába szerettem bele. Ujjatlan volt, és a derekamnál volt egy nagy piros masni. Egy fekete, magassarkú szandált vettem hozzá.
Rengeteget nevettünk, és találkoztunk Rosaliával is. Nem is tudtam, hogy együtt van Leighttel. Az ő boltjában vettük a cipőinket, és itt láttam egy nagyon szép zöld ruhát, de Dia és Rosa egyöntetű véleményére adva inkább nem azt vettem meg.
Este hét körül értem haza, amiért anyuék elég pipák lettek volna, de szerencsémre dolgoztak még. Csak Kinga ült a tévé előtt. Lehuppantam mellé.
- Milyen volt a napod? - kezdeményeztem beszélgetést.
- Szar - válaszolt egyszerűen.
- Mert? Nem találkoztál a szerelmeddel?
- Bár ne találkoztam volna vele...
Csak felvontam a szemöldököm. Rám tekintett a mélykék bociszemeivel.
- Láttam Mirandával csókolózni.
- Jaj Kinga...
- Áh, mindegy is, amúgy se tetszett annyira.
- Hamar túlléptél a dolgon - mosolyogtam, és visszafordult a tévé felé.
Eszembe jutott, hogy kaptam egy üzenetet, még akkor, amikor éppen nagyon nevettünk valamin Diával, és elfelejtettem megnézni.
Az SMS egy ismeretlen számról jött:
"Van kedved eljönni velem a bálba? Castiel"
Az üzenet megdobogtatta a szívemet. Aztán felötlött bennem egy kérdés: honnan a francból tudja a számom? Később megvilágosodtam. Mintha Dia említette volna, hogy valamelyik osztálytársunk elkérte a számom.
"Rohadtul romantikus tudsz lenni..." - írtam neki vissza.
"Igen vagy nem?"
"Legyen, de cserébe visszaadod a rajzom."
"Ezt majd még megbeszéljük."
"Mit akarsz ezzel mondani?!"
Erre már nem írt vissza semmit, de kapásból kitaláltam, hogy sose fogom viszont látni.
Lekuporodtam a fal tövébe. Törökülésbe ültem, kihúztam magamat. Két kezem ujjait összefűztem, az ölembe helyeztem. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Sokszor.
Mielőtt kiakadtam volna, minimum ötvenszer kérdezték meg, hogy: mi bajom? mi történt? miért vagyok sötét színű ruhában? miért nem voltam tegnap suliban? Semmi bajom, nem történt semmi. Nem is voltam sötét ruhákban. Na jó, A fekete farmer-sötétkék kötött pulcsi-fekete bakancs párosítás tényleg szokatlan volt tőlem. Tegnap elaludtam, rosszul keltem, mindenen sírva fakadtam, és anya megengedte, hogy otthon maradjak.
Tegnap is azt álmodtam. Apu újra meg akart ölni minket. Ez az emlék egyszerűen kiborított, nem tudtam rendezni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. És az hogy egymás után többször is álmodtam, egy jel. De hogy minek a jele, arról fogalmam se volt.
Léptekre lettem figyelmes, amelyek hangosodtak egy darabig, majd hirtelen elhaltak a mosdó ajtaja előtt. Mielőtt belépett volna, felpattantam a földről, és bezárkóztam az egyik fülkébe. Az illető lassan (talán kicsit hezitált, nem tudom) lépkedett beljebb.
- Hippi, itt vagy? - kérdezte.
- Menj innen Castiel, ez a női mosdó! - kiabáltam, miután beazonosítottam a hangot.
- És?
Megpróbálta kinyitni a füle ajtaját. Gyorsan kitámasztottam a lábammal, mivel az ajtó befelé nyílt.
- Min borultál ki? - hagyott fel a légterembe nyomulással.
- Szerintem ez nem a legideálisabb hely az érzelmeimről traccsolni.
- Akkor gyere ki!
- Hagyj békén!
Megszólalt a tanóra kezdetét jelző csengő. Mélyet sóhajtottam. Kénytelen leszek kimenni.
Komótosan kiballagtam, és karba tett kézzel, mogorva arckifejezéssel elsétáltam Őnagysága előtt. Utánam lépett ki a folyosóra, majd felzárkózott mellém.
- Biztos minden rendben van? - villantotta rám szürke szemeit.
- Sose mondtam, hogy minden rendben van...
Szerencsére a tanár előtt beléptünk a terembe, és ültünk le a padba. Zizgett egyet a telefonom. Diától jött egy SMS.
"Minden oké?"
Nem válaszoltam, csak szúrós tekintetemet döftem a hátába. Kaptam még egy üzenetet.
"Jó, vegyük úgy, hogy ezt nem kérdeztem meg. Eljössz velem suli után ruhát venni a bálra?"
Basszus! Teljesen elfeledkeztem a bálról.Még nincs se ruhám, se partnerem, pedig már csütörtök van. Mindegy, ma veszek ruhát, és ha nem hív el a nap folyamán senki, akkor elmegyek Alexyvel.
Bepötyögtem egy okét, és elküldtem Diának. Oldalra pillantottam, a vörösre. Mivel már bejött a tanár, rutinosan elővette a fülhallgatóját, és bedugta a fülébe. Rohadj meg, gondoltam, ha nem hívsz el, akkor elmegyek mással!
A nap többi része egész jól telt. Diával körbejártuk a város összes butikját, és felpróbáltunk egy halom ruhát és cipőt. Dia volt a könnyebb eset. Rögtön, a negyedik boltba megtalálta a ruháját. Egy vádliig érő, narancssárga, fodros, rakott szoknyás ruha, könyékhajlatig érő ujjú, tapadós, mélyen kivágott felsőrésszel. Egy egyszerű, fekete magassarkút választott hozzá.
Én már nehezebben választottam. Diát is totál lefárasztottam, mire megtaláltuk a ruhámat. Először mindenképpen valami zöldet akartam, mert az megy a hajam színéhez. Végül mégis egy tengerészkék-fehér csíkos ruhába szerettem bele. Ujjatlan volt, és a derekamnál volt egy nagy piros masni. Egy fekete, magassarkú szandált vettem hozzá.
Rengeteget nevettünk, és találkoztunk Rosaliával is. Nem is tudtam, hogy együtt van Leighttel. Az ő boltjában vettük a cipőinket, és itt láttam egy nagyon szép zöld ruhát, de Dia és Rosa egyöntetű véleményére adva inkább nem azt vettem meg.
Este hét körül értem haza, amiért anyuék elég pipák lettek volna, de szerencsémre dolgoztak még. Csak Kinga ült a tévé előtt. Lehuppantam mellé.
- Milyen volt a napod? - kezdeményeztem beszélgetést.
- Szar - válaszolt egyszerűen.
- Mert? Nem találkoztál a szerelmeddel?
- Bár ne találkoztam volna vele...
Csak felvontam a szemöldököm. Rám tekintett a mélykék bociszemeivel.
- Láttam Mirandával csókolózni.
- Jaj Kinga...
- Áh, mindegy is, amúgy se tetszett annyira.
- Hamar túlléptél a dolgon - mosolyogtam, és visszafordult a tévé felé.
Eszembe jutott, hogy kaptam egy üzenetet, még akkor, amikor éppen nagyon nevettünk valamin Diával, és elfelejtettem megnézni.
Az SMS egy ismeretlen számról jött:
"Van kedved eljönni velem a bálba? Castiel"
Az üzenet megdobogtatta a szívemet. Aztán felötlött bennem egy kérdés: honnan a francból tudja a számom? Később megvilágosodtam. Mintha Dia említette volna, hogy valamelyik osztálytársunk elkérte a számom.
"Rohadtul romantikus tudsz lenni..." - írtam neki vissza.
"Igen vagy nem?"
"Legyen, de cserébe visszaadod a rajzom."
"Ezt majd még megbeszéljük."
"Mit akarsz ezzel mondani?!"
Erre már nem írt vissza semmit, de kapásból kitaláltam, hogy sose fogom viszont látni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése